Bottas szomorú bejelentése: vége a házasságának

Valtteri Bottas egy igen szomorú hírt tett közzé a hivatalos közösségi oldalain keresztül, melyben megerősítette, hogy a házassága véget ért, külön folytatják tovább Emiliával.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Úgy tűnik, ez a bejelentések napja, hiszen nemrég derült ki, hogy megszületett Sebastian Vettel harmadik gyermeke. A német világbajnoknak a két lánya után fia született, akinek a nevét egyelőre nem tudhatjuk. A nagy esemény miatt Vettel nem vesz részt a mai médianapon Abu Dhabiban.

Még több F1 hír:

Valtteri Bottashoz is köthető egy fontos hír, ami azonban nem túl boldog, mivel a Mercedes finn pilótája megerősítette, hogy a házassága véget ért. Valtteri és Emilia külön utakon folytatják tovább. A Mercedes versenyzője és Emilia Pikkarainen nagyon sokáig voltak együtt, majd úgy döntöttek, hogy hivatalosan is összekötik az életüket. Az esküvő 2016 szeptemberében volt.

Ekkor Bottas még csak nem is sejthette, hogy mi vár rá, hiszen az év végén Nico Rosberg hirtelen visszavonult, és övé lett a Mercedes ülése. Lewis Hamilton mellett továbbra sincs könnyű dolga, és noha idén a második helyen zárja a bajnokságot, nem volt valós esélye a brit ellen, leszámítva az első pár futamot.

Valtteri az érzelmes írásában elmondta, Emiliával amiatt válnak szét az útjaik, mert a karrier és az élethelyzet adta kihívások ezt eredményezték, és úgy gondolják, hogy ez a döntés mindkettejük számára a legjobb. Fontos megjegyezni, hogy barátként váltak el, és Valtteri örökké hálás lesz azokért az áldozatokért, amiket a volt felesége hozott érte, a sok éven át tartó támogatásért, és az összes élményért, amit együtt éltek meg.


Valtteri Bottas az F1-es franciaországi pályán tesztelt, rali-autóval, amivel hamarosan egy igen érdekes viadalon vesz részt a helyszínen, közvetlen az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen szerint a Hondával már közel vannak a Mercedeshez
Következő cikk Hamilton még mindig fel tud fedezni új dolgokat a sportban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország