Bottas szerint túl erős a Ferrari motorja, és hisz Hamilton legyőzésében

Valtteri Bottas erősen utalt arra, hogy a Ferrari lenyűgöző munkát végzett, miközben továbbra is hisz abban, hogy Lewis Hamilton előtt végezhet a szezonban, ami világbajnoki címet jelenthetne számára.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, and Lance Stroll, Racing Point, sign autographs for young fans

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Legutóbb Ausztriában ugyan Valtteri Bottas Lewis Hamilton ellőtt tudott végezni, a finn csak egy harmadik helyet szerzett, erősen köszönhetően a Mercedes túlmelegedési problémáinak. Ezen a hétvégén Angliában ezzel biztosan nem kell foglalkozniuk. Bottas nagyon magabiztos, és hisz a sikerében.

Még több F1 hír:

„Kétségtelen, hogy a legutóbbi hétvégém nem teljesen úgy alakult, mint amire számítottam, vagy szerettem volna. Hoztam pár pontot Lewison a bajnokságban, de ennél sokkal többet akartam. Sajnálatos módon technikai szinten ez volt a legtöbb, amit elérhettünk, hiszen mint azt korábban már elmondtam, komoly problémával küzdöttünk a magas hőmérséklet miatt. Ugyanakkor ez egy ébresztő is volt számunkra, hogy nem dőlhetünk hátra, és fel kell készülnünk a következő forró körülményekre.”

„Papíron biztosan azt gondolhatjuk, hogy Silverstone jobban megfelel majd számunkra, és ez így is van, de soha nem lehetünk biztosak ebben, különösen most, amikor új az aszfalt. Meg kell tudnunk, hogy hogyan viselkedik az autó ezekkel a gumikkal, a három legkeményebb keveréken. Tavaly nagyon közel álltunk egymáshoz a Ferrarival ezen a pályán, szóval ennek egy izgalmasnak hétvégének kell lennie.”

„Még mindig hiszek abban, hogy megcsinálhatom… Hiszek a címben, mivel nem vagyok túl messze, és sok futam van még hátra. Nyilvánvalóan a hátrányom nem teszi könnyűvé a helyzetemet, de harcolok és küzdök. Pillanatnyilag Lewis előnye magabiztosnak mondható a többiekkel szemben, így nagyon koncentráltnak kell lennem, hogy ez már ne növekedjen. Pontosan tudom, hogy mire van szükségem ehhez, és meg is fogom tenni.”

„Nagyon apró különbségeken múlik az, hogy egy hétvégéd jól sikerül, vagy sem. Az utolsó futamok nem úgy sikerültek, mint vártam, de küzdöttem és ez jelenleg sincs másképp. Csak saját magamra koncentrálok, és arra, amit tennem kell. Ez az, amit motivál, és ez az, amire szükségem van, szóval nem aggódom, de tudom, hogy eredményesnek kell lennem.”

„Számomra most az is nagy motivációt jelent, hogy Lewis hazai pályán versenyez. Nagyon nagy a mögötte lévő támogatás, de hiszek abban, hogy le tudom győzni. Biztos vagyok benne, hogy most extra motivált a hazai közönsége miatt, így egy különleges hétvége vár ránk. Kemény lesz számára a nyomás miatt, én pedig igyekszem kihozni a legtöbbet a helyzetből. Biztos vagyok benne, hogy én is sok támogatást kapok majd, és csak az erősségeimre fogok támaszkodni.”

 

„Ez most egy olyan időszak, ami kiemelten fontos számomra. Nagyon fontos azt illetően, hogy lezárjam ezt a rést, mert máskülönben igen nehéz dolgom lehet a nyári szünet után. Úgy akarok elmenni a szünetre, hogy legalább minimális lesz a differencia. Ha megnézzük a pályát, ahol most versenyzünk, nem ez a legjobb helyszín számomra, ami tény. Ugyanakkor még mindig megvan a lehetőségem arra, hogy ott legyek az élen és változtassak a dolgokon. Az új aszfalt mindig változást hoz magával, és most senki sem tudhatja, hogy mi lesz ezzel. Egy nagyon semleges érzéssel közelítem meg ezt a pályát, amit nem is szeretek, de nem is utálok.”

„Keményen dolgozunk a csapattal azon, hogy a motor területén is fejlődjünk. Mindenki más is ezt teszi, de ismerjük a hiányosságainkat, ami egyértelműen azt jelenti, hogy több lóerőre van szükségünk. És ez nem csak a puszta lóerőkről szól, hanem az aerodinamikai hatékonyságról is, amikor valaki mögött haladsz. És mint mondtam, a hűtéssel együtt ez egy nagy dolog, ahol nem vagyunk a legjobb formában. Szóval nagyon is tudatában vagyunk ennek, és mindenki keményen dolgozik, nem állunk le, és remélhetőleg meg fogjuk fogni a Ferrarit.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel még mindig hisz a bajnoki címében: „Dominálnunk kell”
Következő cikk Leclerc-üzenet: „Kicsit feljebb tekerem az agressziómat...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország