Bottas: több tényezőnek tudható be a Mercedes javulása

Valtteri Bottas nem szeretné elárulni a W09-cel kapcsolatos titkokat, így inkább felsorolt pár olyan tényezőt, melyek fontosak voltak a kocsi fejlődésében és egyre jobb teljesítményében. A finn versenyző úgy gondolja, a kép összetett, nincs egyetlen kulcs a képletben.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1 W09 EQ Power+

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

Hamilton csütörtökön úgy fogalmazott, egész évben folyamatosan dolgoznak az autón, ez így megy minden szezonban, az pedig puszta véletlen, hogy idén is a bajnokság második felére javultak fel, ahogy történt az 2017-ben is. Szerinte minden csapatnál ez a helyzet, minden évben, az F1 már csak ilyen. Bottastól is megkérdezték, szerinte minek tudható be az, hogy a Mercedes „magára talált”, ráadásul ennyire meggyőzően, maga mögé utasítva a Ferrarit.

„Nem árulhatom el az összes titkot, de az biztos, hogy fejlődtünk a gumikezelés tekintetében”- mondta Bottas Austinban.

„Úgy vélem, év elején a Ferrari jobb volt nálunk a gumik élettartamát és azok teljesítményét illetően. Képesek voltunk fejlődni ezen a téren, és mostanában hosszabb etapokat teljesítünk náluk, ami pozitív. Sok munka áll ebben, sok részlet, nem csak egyetlen dolognak tudható be.”

Ezt követően felhívta a figyelmet egy fontos részletre. „Ugyanakkor azt gondolom, hogy maga az autó az a nagy tényező, ami hatással volt erre. Sokkal erősebb, nagyobb a leszorítóerő, jobban egyensúlyba tudjuk hozni, mint az év elején. Ez egy nagy dolog, de több kisebb van még itt és ott.”

Még több F1 hír:

Szerződését csak 2019-re hosszabbították meg, és olyan nevek jelenthetnek veszélyt a helyére 2020-ban, mint Ocon vagy Russel, de Bottas szerint csak rajta múlik, kiérdemel-e még egy lehetőséget.

„Teljes mértékben rajtam fog múlni”- mondta. „Ez tény. Ha úgy fogok teljesíteni, mint azt személy szerint elvárom magamtól, és ahogy azt a csapat is elvárja tőlem, akkor minden rendben lesz. Ha valamilyen oknál fogva nem teljesítek, akkor az én hibám lesz, nyomás alatt lehetek, de ha a dolgok úgy alakulnak, mint azt akarom, úgy, ahogy tervezem, akkor nincs ok az aggodalomra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen már nagyon unja a Renault kifogásait: alig várja a Hondát
Következő cikk Ferrari: "A Mercedes ellen küzdünk, csapaton belül nincs széthúzás"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország