Bottas szerint senki sem fogja idén dominálni a futamokat

Valtteri Bottas nem hiszi, hogy bármelyik pilóta is dominálni tud majd egy versenyhétvégét, miután a Mercedesnek sikerült behúznia az idény első futamát, míg a Red Bullnak a másodikat.

Bottas szerint senki sem fogja idén dominálni a futamokat

Az idei bajnokság eddig nagyon úgy tűnik, hogy két istálló között dől majd el, de talán azt is mondhatnánk, hogy két versenyző között. Lewis Hamilton ugyan meg tudta nyerni a bahreini szezonnyitót, de előnye minimális volt Verstappenhez viszonyítva.

Három héttel később az F1 Imolába látogatott, ahol egy eseménydús futamon végül a hollandé lett a siker, míg mögötte a címvédő jött be, bár a hátránya elég tetemes volt. Talán úgy tűnhetett, hogy Verstappen dominálta a futamot, de azért Hamilton szorosan követte őt, mígnem hibázott egyet a félig vizes pályán.

Még több F1 hír:

Bottas szerint az összes jel arra utal jelenleg, hogy egy versenyző sem fogja dominálni az évet és a versenyeket.

„Szerintem nehéz lesz most dominánsnak lenni a futamokon, látva a szezon kezdetét. Elég nagy eltéréseket láttunk a teljesítményben pályáról pályára, de sosem lehet tudni. Én azonban nem látom, hogy bárki is nagyon el tudjon húzni” – mondta az F1.com-nak.

A finn jelenleg ötödik a bajnokságban a maga 16 pontjával, de hátránya máris tetemes, 28 egység Hamiltonnal szemben. Emellett pedig igyekezett ő is a Red Bullra hárítani a nyomást azzal, hogy kijelentette, őket kell legyőzni, hiába tűnik úgy jelenleg, hogy nagyon egy szinten van a két csapat.

 

Ami viszont a fejlesztési versenyt illeti, Bottas szerint istállója képes lehet nagyobb ütemben lépkedni előre riválisánál. „Még mindig hiszem, hogy el tudjuk őket kapni. Úgy érzem az autóból, hogy még sokat lehet belőle kihozni.”

„Ha meg tudjuk oldani az egyensúlyt, ha vezethetőbb lesz, ha a kanyarokban stabilabbak tudunk lenni, miközben jobban megértjük és finomhangoljuk az autót, akkor még bőven van benne potenciál. 23 futam sok idő kitanulni a csomagot, és a lényeg, hogy hatékonyabbak legyünk a többieknél.”

„Tudjuk, hogy a Red Bull jó a szezon közbeni fejlesztésben, nekünk viszont még jobbnak kell lennünk náluk” – mondta Bottas, akinek azért a saját teljesítményén is lenne mit javítania, mert idén eddig nem szerepelt túlzottan fényesen.

Ezért döntött Allison úgy, hogy nem marad technikai igazgató a Mercedesnél


1990: Ayrton Senna teszteli a McLaren MP4/5B-t

megosztás
hozzászólás
Egy meg nem érdemelt ajándék

Előző cikk

Egy meg nem érdemelt ajándék

Következő cikk

39 éve történt az F1 egyik leghíresebb csapaton belüli háborúja

39 éve történt az F1 egyik leghíresebb csapaton belüli háborúja
Hozzászólások betöltése