Bottas szerint néha tükörbe kell néznie, és kiváltság a Mercedesnek vezetnie

Valtteri Bottas nem tagadja, hogy a Stájer Nagydíjon Lewis Hamilton nagyon jó munkát végzett, ugyanakkor voltak hátráltató tényezők is, mint például a fékek szombaton, amik miatt a finn körei nem voltak erősek.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1 and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 celebrate in Parc Ferme

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1 and Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1 celebrate in Parc Ferme

Steven Tee / Motorsport Images

A Mercedes versenyzője kisebb meglepetésre megnyerte az évadnyitót Ausztriában. A csapat azóta megoldotta a technikai gondokat, és mindkét autó talpon maradt, a második futamon is, ami igazán jó hír lehet számukra.

Még több F1 hír:

Valtteri Bottas második hétvégéje már nem volt olyan ideális, mivel egyrészt gondjai akadtak a fékekkel a szombati időmérőn, másrészt hibázott. Emiatt rögtön hátrányba került vasárnap, és második lett. Addigra azonban Lewis Hamilton már mindent vitt.

„Az autó teljesítménye kiváló volt. Nyilvánvalóan tegnap erősebbnek kellett volna lennem, de voltak olyan dolgok, amik befolyásolták a teljesítményt, ugyanakkor az én oldalamról sem volt tiszta a kör, és legalább a második időt kellett volna megfutnom.”

„Emiatt szerintem bizonyos esetekben tükörbe is kell nézni, hogy miért ment ma kicsit nehezebben, és valószínűleg ez egy nagy csatát jelenhetett volna Lewissszal. Tekintve azonban, hogy honnan indultam, és hogyan ment a verseny, azt hiszem, valóban mindent megcsináltunk.”

„Ezzel pedig csapatként képesek voltunk megszerezni az első két helyet a szezon második versenyén, ami egy nagyon lenyűgöző eredmény, és ahogy Lewis is mondta, nagyon hálás vagyok mindenkinek, kiváltság egy ilyen csapatnak vezetni, de természetesen nem vagyok 100%-ban boldog, mert nem nyertem.”

„Ha nem nyersz, akkor ezt érzed. Ez így működik egy versenyzőnél, de Lewis nagyszerű munkát végzett a hétvégén, és még mindig az elején járunk a dolgoknak, de jónak tűnik a helyzet, így már alig várom a jövőt.”

Hogy ebből mi lesz... Kezd érdekessé válni a helyzet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff: Folyamatban vannak a tárgyalások…
Következő cikk A Red Bull szerint inkább a Hungaroringen legyenek bezárva, mint otthon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország