Bottas szerint a Mercedes elérhetetlen, így marad a Ferrari és a Red Bull

megosztás
hozzászólás
Bottas szerint a Mercedes elérhetetlen, így marad a Ferrari és a Red Bull
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2016. márc. 1. 17:39

A Williams finn versenyzője nem tartja igazán reálisnak azt, hogy a Mercedesszel versenyezzenek, főleg a szezon elején.

Ma Valtteri Bottas egy igen produktív napot zárt a Williamsszel, miközben több dologra is fény derült.

A legfontosabb az ő szempontjukból az, hogy nagyon nehéz lesz dobogóra állniuk, hiszen a Ferrari mellett a Red Bull is feltámadni látszik.

Valtteri Bottas

A téli tesztekről mindig nagyon nehéz beszélnünk, hiszen nem tudjuk pontosan, hogy a többiek mit csinálnak és ez a riválisokra különösen igaz. Sokszor előfordul az, hogy a nagyobb csapatok eltitkolnak pár dolgot és csak a szezon közben derül fény ezekre.

Ebben a pillanatban azonban úgy tűnik, hogy a Mercedes rettentő erős, legyen szó időmérőről, vagy versenyről. Nagyon stabilnak tűnnek, miközben mindenkinél több kilométert képesek megtenni, ami óriási fegyver a teszteken az adatok miatt.

Nem tudom, hogy hol állunk hozzájuk képest, de minden bizonnyal mögöttünk vagyunk. Sok mindent kell még látnunk a többiekkel kapcsolatban, de jók a megérzéseim, mert az alap remek, amire építkezhetünk, és sokkal több van az autóban ennél.

Nem számítok könnyű szezonkezdésre, mivel a Mercedes mögött ott van a Ferrari is, mely szintén erős lesz, valamint a Red Bull is meg fog érkezni. Érdekes csatára számítok velük és remélem, hogy már az elején az ellenfelei leszünk a Ferrarinak, és a Red Bullnak.

Következő Forma-1 cikk
563 kilométert tesztelt ma a Force India Barcelonában

Előző cikk

563 kilométert tesztelt ma a Force India Barcelonában

Következő cikk

Raikkönen: „Jó az új Ferrari, de majd Ausztráliában kiderül, mennyire”

Raikkönen: „Jó az új Ferrari, de majd Ausztráliában kiderül, mennyire”

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Valtteri Bottas Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING