Bottas szerint a köre jó volt, a stratégiája viszont nem

Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője Portugáliában 1 tizedmásodperccel maradt le az első rajtkockáról, véleménye szerint pedig a köre jó volt, de nem tökéletes, és inkább Hamilton stratégiáját kellett volna választania.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Nagyon izgalmasan alakult a Portugál Nagydíj időmérője, hiszen az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, hogy Valtteri Bottas vagy Lewis Hamilton szerzi majd meg az első rajtkockát.

A két Mercedes-pilóta végül eltérő stratégiát választott, Hamilton pedig az utolsó pillanatokban tudta megverni finn csapattársát, így a hatszoros világbajnok pályafutása során 97. alkalommal szerzett pole-t.

A kvalifikáció után Bottas érhető módon nem volt elégedett, és elmondása szerint utólag már inkább ő is Hamilton stratégiáját választotta volna.

Még több F1 hír:

„Az időmérő korábbi részéből kiindulva úgy döntöttünk, hogy a közepeseken teljesítjük az utolsó körünket, amivel valóban gyorsabbak tudtunk lenni, mint a lágy gumikkal. Két lehetőségünk volt: az egyik, hogy 2 kört teljesítünk egy töltőkörrel a kettő között, vagy csak 1 kört.”

„Én az 1 körre szavaztam, ami a saját döntésem volt, és azért szavaztam erre, mert a Q2-ben jól működött ez a stratégia. De láthatóan talán jobb lett volna, ha én is 2 kört teljesítek, mint Lewis.”

Amikor Bottast arról kérdezték, hogy érzése szerint maradt-e idő a körében, a finn pilóta így válaszolt:

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„A köröm megfelelő volt, de nem tökéletes. Nagyon nehéz volt tiszta kört menni a pályán, ez pedig a portimaói pálya természetéből fakad, de úgy gondolom, jó volt a köröm. Viszont szerintem nekem is két kört kellett volna teljesítenem a végén.”

Holnap a 77-es rajtszámú pilóta a pálya piszkosabb ívéről fog rajtolni, ezzel együtt egyértelmű a rajthoz és a versenyhez való hozzáállása:

„Természetesen jobb lett volna, ha az első helyről, a tiszta ívről rajtolhatnék, azonban minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a második pozícióból is” – jelentette ki a finn.

Hamilton rádióját hallotta Leclerc…


A Forma-1 új hivatalos játékának legnagyobb újítása a „My Team” mód lesz, amin belül lehetőségünk adódik egy 11. F1-es csapat irányítására, melyet szinte a végtelenségig a saját arcunkra szabhatunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamiltonnak "ki kellett hajtani a Mercedes belét", hogy megverje ma Bottast
Következő cikk Verstappen úgy érzi, vakon fognak nekivágni a Portugál Nagydíjnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország