BRÉKING

Bottas számára nem kérdés, hogy vezetni fog Malajziában

A Williams F1 Team finn versenyzője már Ausztráliában is rajthoz állt volna az FW37-tel, de az FIA orvosi stábja másképp döntött.

Szombaton az időmérő edzés ideje alatt Valtteri Bottas kapott egy komolyabb ütést a hátára. Az erős fájdalmai ellenére a 6. helyre hozta be az autót, és mint az utólag kiderült, teljesen feleslegesen.

Bottast két embernek kellett kisegítenie a Williamsből, melyből csak egy lehetett ott a rajtrácson vasárnap. Az FIA orvosi stábja az utolsó vizsgálatok elvégzése után úgy találta, a finn nem elég fitt, így nem adnak neki zöld jelzést.

„Rengeteget dolgoztam a hátam miatt, ami még az időmérő edzés ideje alatt sérült meg. Azóta dolgoztam azon, hogy készen álljak, miközben azonnal megkezdtem a kezeléseket, így a hír, miszerint nem versenyezhettem, elég kiábrándító volt számomra, de tiszteletben tartottam a döntést.”

„Most két hetem van a következő versenyig, hogy felkészüljek és meggyőződjek arról, hogy újra teljesen fitt, és még erősebb leszek Malajziában. Nagyon szívesen visszaülnék az autóba, és versenyeznék vele, mert az FW37 versenyképes és biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk vele a dobogóért küzdeni.”

A Williams egyelőre nem tudja, hogy ki vehetné át Bottas helyét, ha valamilyen okból kifolyólag Malajziában is letiltatnák.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA döntött, nincs szankció a Manorral szemben
Következő cikk A Force India örül a kettős pontszerzésnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország