Bottas: Sorra mentek el mellettem az autók, nem élveztem a dolgot…

Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője katasztrofális futamon van túl: a 12. helyen ért célba a finn versenyző, és elmondása szerint ugyanazokkal a gondokkal küzdöttek az Azeri Nagydíjon, mint szombaton.

Bottas: Sorra mentek el mellettem az autók, nem élveztem a dolgot…

Valtteri Bottas a 10. helyről várhatta a lámpák kialvását, viszont még ennél is hátrébb végzett a versenyen: a 12. helyen ért célba, miután a két Alfa Romeo is meg tudta előzni a finn pilótát.

A világbajnoki pontverseny 6. pozíciójába visszacsúszó versenyző a Motorsport-Magazinnak nyilatkozott az F1-es Azeri Nagydíj után – elmondása szerint ugyanolyan gondokkal küzdött, mint szombaton:

Még több F1 hír:

„Elég hasonló érzés volt vezetni az autót, mint szombaton. Nem igazán értjük, mi történt, de az egyértelmű, hogy nem volt elég jó a tempónk” – kezdte Bottas.

„Már a verseny kezdetétől nagyon nehéz volt tartani a tempót, azt hiszem, egy Aston Martin ment előttem, és egyértelműen gyorsabb tudott lenni nálam. A kocsink gyengeségei közé tartozik a gumimelegítés is, így az újraindításnál sem volt esélyem, sorra mentek el mellettem az autók, nem élveztem a dolgot” – fogalmazott a finn.

Perez: Közel voltunk a verseny feladásához…

megosztás
hozzászólás
Wolff: Lewis nem vét hibákat, ezt észben kell tartani
Előző cikk

Wolff: Lewis nem vét hibákat, ezt észben kell tartani

Következő cikk

Alonso: Kész voltam akár a falban is kikötni

Alonso: Kész voltam akár a falban is kikötni
Hozzászólások betöltése