Bottas sokáig a Forma-1-ben szeretne maradni

Valtteri Bottas megelégelte a Mercedesnél, hogy mindig csak egy évre írtak alá vele, és szeretné, ha az Alfa Romeónál a megfelelő stabilitással a háta mögött tudna versenyezni.

Zhou Guanyu, Alfa Romeo C42, Valtteri Bottas, Alfa Romeo C42

Valtteri Bottas hosszú éveken át versenyzett a Mercedesnél Lewis Hamilton oldalán, ahol nem igazán tudott felnőni a brit jelentette kihíváshoz. A német gyártó ugyan mindig bizalmat szavazott Bottasnak, de rövid távon gondolkodtak benne, emiatt a finn gyakran kritikával illette a csapatát.

2022-ben aztán az egykori Mercedes-pilóta az Alfa Romeónál folytatta a pályafutását, ahol végre aláírhatott egy többéves szerződést. A folyamatos pilótapiaccal kapcsolatos találgatások miatt azonban szeretné, ha a jövője jó előre tisztázva lenne az alakulatnál.

„Olyan sokszor voltam már ilyen helyzetben, hogy ez már zavaró tényezővé vált” – árulta el Bottas az Autosportnak. „Szóval igen, az biztos, hogy ez egy beszédtéma lesz, remélhetőleg elég korán [az év elején], hogy mi fog történni.”

Még több F1 hír:

„Fontos számomra, hogy 10 évnyi nem túl nagy stabilitás után meglegyen ez a biztos háttér” – tette hozzá a finn, aki nagy örömmel látja, hogy az Audi későbbi belépésével új lehetőségek nyílnak a bajnoki címért folytatott küzdelemben.

„Ez egy nagyszerű lehetőség a csapat számára, stabilitást és valami újdonságot hoz” – folytatta Bottas. „De azt hiszem, azóta (a bejelentés óta) kevesebbet beszélnek róla az emberek. Mi most csak törjük a fejünket, és nyilvánvalóan [2023-ban] még mindig nem változik semmi.”

„Még mindig Alfa Romeo vagyunk. Azt hiszem, valószínűleg jövőre kezdenek majd változni a dolgok. De egyelőre elég stabil a helyzet, és mindenki csak a munkájára koncentrál” – zárta le a gondolatait a finn.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Häkkinen szerint jót tesznek az F1-nek a „nagyszerű” utcai futamok
Következő cikk Brown nem ígér Forma-1-et az indycaros pilótáinak

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország