Bottas sem kér a fordított rajtrácsból a Forma-1-ben

Ha a versenyzőkön múlna, nagy valószínűség szerint örökre a fiókban maradna a fordított rajtrács ötlete a Forma-1-ben. Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzője is beállt a sorba.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, in the pits

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10, in the pits

Zak Mauger / Motorsport Images

A Mercedes miatt az idei évre biztosan dobták a fordított rajtrács ötletét. A többség támogatta az új formátumot, amit tavaly például elvből elutasítottak. Akkor azonban még senki sem tudhatta, hogy mi vár a mezőnyre 2020-ban.

Még több F1 hír:

A koronavírus miatt adott lett volna a lehetőség arra, hogy új dolgokat próbáljanak ki a Forma-1-ben. A Red Bull és a Ferrari is úgy nyilatkozott, hogy ezzel egy remek lehetőséget vettek el maguktól. Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere azonban kitartott a döntésük mellett.

A Liberty Media nem adja fel, és nem tartják kizártnak, hogy 2021-ben pár versenyhétvégén érvénybe lépjen a fordított rajtrács, amiről nemrég Ross Brawn beszélt a koronavírus idején. A versenyzők közül nem sokan rajonganak ezért.

Sebastian Vettel és Lewis Hamilton nagyon negatívan beszélt az ötletről, mely szerint néhány szombati időmérőt egy sprintfutam helyettesítené, és a rajtrácsra a bajnokság fordított állása szerint állnának fel a versenyezők.

Valtteri Bottas wears a protective mask in the garage

Valtteri Bottas wears a protective mask in the garage

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője köszöni, de szintén nem kérne ebből. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem a pilóták lesznek azok, akik ebben a kérdésben dönteni fognak, mint az általában lenni szokott.

„Én egyszerűen csak a tisztességes versenyt szeretem, és azt, hogy a legjobb nyerjen. Nagyon jónak találom azt, ami most van a jelenlegi formátum kapcsán.” - idézte a The Race Bottast a Forma-1 hivatalos Instagram oldaláról.

Bottas túl manipulatívnak találja az ötletet, és emiatt nemigazán támogatja az új formátumot, ami nem teljesen az, hiszen más sorozatokban alapvető „kellék”, így például a Forma-1 előszobájában, az F2-ben is.

Pár napja Daniel Ricciardo fogalmazott hasonlóan. A McLarenhez tartó Renualt-pilóta ugyancsak a nemtetszését fejezte ki a fordított rajtrácsot illetően, és az ausztrál is sokkal inkább maradna a jelenlegi rendszer mellett, mely 1950 óta jól működik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az F1 még mindig nem mondott le a fordított rajtrács ötletéről
Következő cikk Két vonalvezetést használhat az F1 Bahreinben, az egyik egy „majdnem ovál”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország