Bottas : "Russell egész gyorsnak tűnik..."

Valtteri Bottasnak tegnap a 3. és a 11. helyekkel kellett beérnie a szabadedzések végén. Ahogy a legtöbben, ő is feszegette a pálya határait, ami jó néhány megcsúszást eredményezett. A finn sem érzi úgy, hogy sikeres nap áll mögötte.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Valtteri Bottas Lewis Hamilton kiválásával kimondva- kimondatlanul a hétvége favoritjává lépett elő. A Szahír Nagydíj hétvégéje azonban nehezen indult a finn számára, akinek padlólemeze rögtön első körei során megrongálódott.

„Nehéz nap áll mögöttem. Az első szabadedzés első etapjában eltörtem az autó padlólemezét, miután a 8-as kanyarnál túl keményen hajtottam át a rázóköveken. Jókora darab esett le, így a szabadedzés további része csak időpocséklás volt.”

Még több F1 hír:

„A második szabadedzés nagyjából rendben volt, habár nem tudtam mért kört teljesíteni a lágy gumikon. Volt egy jó köröm, amit pályaelhagyásért töröltek. Nem ez volt a legjobb napunk, de legalább a hosszú etapok rendben voltak. Igaz, a Red Bull gyorsnak tűnt a közepes gumikon.”

A versenyzőknek a nap folyamán meggyűlt a baja a pálya középső szektorával, ami döntő jelentőségű a köridő szempontjából. A szűk kanyarok miatt egy kis hiba könnyen a köridő törlésével járhat.

„Nagyon technikás szakasz, ráadásul komoly bukkanók vannak rajta. Könnyen ott lehet hagyni pár tizedet, ami egy ilyen rövid pályán nagy jelentőséggel bír” – mondta Bottas.

Bár csak a 11. helyen végzett a második szabadedzésen, a nap legjobb körideje Valtteri Bottas nevéhez fűződik. Idejét azért törölték, mert túl szélesre futott a 8-as kanyarban.

„Holnap meglátjuk. A Red Bull nagyon versenyképes, és George is gyorsnak tűnik. Van még min dolgozni az időmérő előtt, de nem rossz a helyzet.”

A versenyzők a rövid pálya miatt arra számítanak, hogy az időmérőn a forgalom komoly gondokat okozhat.

„Ez valóban probléma lehet, így a megfelelő távolság megtartása nagyon fontos lesz. Az F2 végjátéka jó példa volt arra, milyen rosszul végződhet az időmérőn. Figyelnünk kell a távolságtartásra.”

A pálya határai nem csak a köridő szempontjából veszélyesek: Bottas hamar szembesült vele, hogy a durva rázókövek könnyen okozhatnak kárt az autókban.

„Már a nap első etapjában megtanultam a leckét. A második szabadedzésre ráadásul szigorítottak a pálya határain. Ez érdekes része lesz a hétvégének, ami a verseny kimenetelét is befolyásolja.”

A nap mindkét szabadedzését Bottas csapattársa, George Russell nyerte, a finn azonban nem aggódik emiatt.

„Ez csak egy nap volt. Jó visszajelzéseket adott a pályán kívül, és ha megnézzük a köridőket, egyértelműen gyorsnak tűnik” – nyilatkozta csapattársáról.

Wolff úgy érzi, a hosszabb etapokon hátrányban vannak 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Wolff: A hosszú etapokon sehol nem voltunk!
Következő cikk Sainz: ez így túl veszélyes, változtatni kell!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország