Bottas reméli, hogy nem kap több büntetést 2021 hátralévő részében

Valtteri Bottas reméli, hogy a 2021-es Forma–1-es szezon hátralévő öt futamát további motorbüntetések nélkül megússza. 

Valtteri Bottas, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A finn az Amerikai Nagydíjon a szezon hatodik belsőégésű motorját volt kénytelen használni, amiért öt rajthelyes büntetést kapott. Négy versenyen belül ez volt Bottas harmadik rajtbüntetése, aki szeptemberben az olasz és az orosz nagydíjon is a rajtrács hátuljáról kényszerűlt indulni.

Az USA-ban a kilencedik helyről rajtolva Valtteri Bottas csak a hatodik helyre tudott feljönni, miközben a Red Bull 23 pontra csökkentette a Mercedes előnyét a konstruktőri világbajnokság élén. 

„Nagyon remélem, hogy egyelőre végeztünk, mivel mindkét motorom jónak tűnik, egyikben sem észleltünk semmilyen problémát“ - mondta Bottas az austini futam után. „Drukkolok, hogy most már büntetések nélkül mehessek a végéig, mert egy szoros bajnokságban, amikor öt helyet elvesztesz, az nagyon veszélyezteti a versenyedet“ - folytatta. 

Még több F1 hír:

A Mercedes versenyzője volt, akit leginkább érintettek a motormegbízhatósági problémák, csapattársa, Lewis Hamilton csak négy belsőégésű-alkatrészt használt, miután a Török Nagydíjon rajtbüntetést kapott. 

„Azt hiszem, csak arról van szó, hogy én voltam egy kicsit pechesebb. Mielőtt beszerelték a motort, átmentek az összes teszten és megbízhatósági ellenőrzésen, és elméletileg rendben kellene lenniük“ - tette hozzá Bottas. 

„A szerencse nem állt mellém ebben a kérdésben, több meghibásodásunk volt, és egyszerűen csak pechesek voltunk. De nagyon reméljük, hogy most már mindent kijavítottunk, de az idő majd megmutatja“ - zárta a Mercedestől a szezon végén távozó Bottas.

Bereznay a negyedik helyen végzett a kvalifikáción Spában 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vergne: Marko cserélt le Verstappenre
Következő cikk „Hamis ígéretek” miatt távozhat az Alpine-tól a MotoGP-ből szerződtetett szakember

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország