„Bottas régen önkritikus volt, mára ez megváltozott”

Valtteri Bottas nem azokon a területeken próbálta fejleszteni magán az elmúlt években, ahol nagy elmaradásban volt Lewis Hamiltonhoz képest? Peter Windsor szerint a finn emiatt került nagy hátrányba a csapattársához képest.

Valtteri Bottas, Mercedes, 1st position, celebrates with his trophy

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottasnak elég volt egy kimagasló eredményt elérnie, máris sokan megkérdőjelezik azt, hogy a Mercedes jól döntött-e, mikor útnak engedték pilótájukat, hogy jövőre a nagy tehetségnek kikiáltott George Russellt ültessék a volán mögé.

A Forma-1 egyik általános igazsága, hogy egyes pilóták megítélése gyorsan változik, egy rossz hétvége után kritikus hangok csapnak fel, míg egy kimagaslóbb eredmény után sokan szemet hunynak a korábbi botladozások felett. Peter Windsor szerint Bottas pályafutása az elmúlt néhány évben csúszott el, mivel nem jól mérte fel a fejlesztésre szoruló területeket.

„Amikor kezdetben a Williamsnél, majd a Mercedesnél szerepelt, nagyon önkritikus volt, tanult, valamint fejlesztett magán azokon a területeken, ahol nem tudott úgy teljesíteni, mint a többi pilóta a másik autóban.”

„Az elmúlt öt év során már nem teszi ezt. Sok más dolgon dolgozik, a szimulátorban, a fitnesz területén, de nem dolgozott az olyan dolgokon, mint például a fékpedálról való lelépés (sebességén), tehát mindazt, amit Lewis olyan jól csinál, és amit nem lehet megtanulni a szimulátorban.”

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, ez is az egyik oka annak, hogy miért szenvedett Bottas Lewis ellen, amelynek eredményeként veszített a vezetési képességéből. Most ezt fogja gondolni: megmutattam nekik, hogy olyan jó vagyok, mint bárki más ilyen nehéz körülmények között.”

„De aztán arra is gondolni fog, hogy elveszítette az ülését. Nem egy nagyszerű érzés. Természetesen pozitívan áll hozzá az Alfa Romeóhoz, de nagy kár, amikor látod, hogy milyen jól vezettél a Mercedesnél ezen a hétvégén, és mégsem maradhatsz velük.”

A Török Nagydíj legérdekesebb statisztikáit itt gyűjtöttük össze

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Stroll Vettel ferraris korszakáról: „Mindnyájan tudjuk, hogy ők vannak a legnagyobb nyomás alatt…”
Következő cikk Hamilton: Vitathatatlanul ő a legjobb versenyző, aki ellen valaha versenyeztem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország