Bottas reagált Wolff kritikájára: Ez meglepő...

Meglehetősen abszurd módon ért véget a Monacói Nagydíj Valtteri Bottas számára, akinek nem tudták leszedni az autójáról a kereket a bokszkiállása során. Wolff később azt mondta, hogy a finn is hibázott, Bottas azonban nem ért egyet a csapatvezetővel.

Valtteri Bottas, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Toto Wolff a Monacói Nagydíj után kijelentette, hogy Bottas kiesésében részben szerepet játszott az is, hogy a finn nem volt képes megfelelő szögben beállni a bokszba. A Mercedes-pilóta reagált a csapatfőnök kijelentésére, és elmondta, meglepte a nyilatkozat Wolff részéről.

„Láttam a videót, és számomra úgy tűnt, hogy elég jó helyen álltam meg” – jelentette ki Bottas. „Szóval meglepett voltam” – tette aztán hozzá a Mercedes-pilóta, aki tehát nem ért egyet Wolff kritikájával, ám azt is elmondta, hogy erről a verseny után már nem beszéltek.

„Nem igazán, mondjuk úgy, hogy magunk mögött hagytuk” – árulta el a finn, aki nehezen békélt meg a kieséssel, így ugyanis már 58 pont a hátránya az élen álló Verstappenhez képest. „Személy szerint beletelt néhány napba. Mondjuk úgy, hogy azért, mert ez nem a legjobb szezonkezdet volt.”

Még több F1 hír:

„Ez olyan probléma, ami megüt téged, aztán nyilvánvalóan, mikor az a célod, hogy szerezz néhány jó pontot, akkor ez elkeserítő. De már túljutottam rajta, megtaláltam a módját, hogy túltegyem magam ezen, és már vágyom a versenyzésre.”

A Mercedes elárulta, hogy a Monacói Nagydíj után még sokáig nem tudták leszedni a kereket Bottas autójáról, ugyanis a csavar annyira eldeformálódott, hogy képtelenek voltak meglazítani azt. A csapat azonban tanult az esetből, alaposan tanulmányozták, hogy mi okozhatta a hibát.

Még több F1 hír:

„A legfontosabb dolog az volt, hogy örömmel hallottam, hogy leszedték. És nekünk mint csapatnak természetesen tanulnunk kell ebből. Volt egy részletes elemzés azzal kapcsolatosan, hogy mi történt, illetve hogyan tudjuk megelőzni azt, hogy ilyen előforduljon a jövőben.”

„Tehát a probléma megismeréséről és kijavításáról van szó. Úgy hiszem, hogy a csapat már teljes mértékig megérti ezt, szóval remélhetőleg nem kell újra megtapasztalnunk” – zárta le a gondolatait Bottas, aki már teljes mértékig az Azeri Nagydíjra fókuszál.

Három Mercedes esetén nem lenne kérdés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Albon segítette győzelemhez Verstappent Monacóban?
Következő cikk Perez erős Red Bullra számít a hétvégén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország