Bottas: Räikkönen „nagy hatással volt rám fiatalkoromban”

Kimi Räikkönen, 2007 világbajnoka szerdán délután jelentette be, hogy a szezon végén szögre akasztja bukósisakját 19 év F1-es versenyzést követően, így természetesen a sajtónapon honfitársa, Valtteri Bottas sem kerülhette el, hogy a Jégemberről kérdezzék.

Valtteri Bottas, Mercedes and Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing in the Press Conference

Fotót készítette: FIA

A futamgyőzelmeket tekintve Räikkönen hazája legeredményesebb versenyzője, és komoly befolyása volt az emberekre az utóbbi húsz évben, és nyilván sok fiatal pilótát is inspirált arra, hogy megcélozzák a Forma–1-et.

Bottas is így volt ezzel, hiszen ő is felnézett korábban a finn világbajnokra. Most pedig könnyen meglehet, hogy az ő helyére fog majd menni az Alfa Romeóhoz, hiszen a legtöbben már a svájci csapatot tartják a legvalószínűbb célállomásnak, ha mennie kell a Mercedestől.

„Szerintem, ahogyan ő is mondta, semmi sem tart örökké, és egyszer eljön az idő, amikor valami újat kell csinálni, neki pedig lenyűgöző és hosszú F1-es pályafutása volt, az egyik leghosszabb, ha nem a leghosszabb” – kezdte Bottas Räikkönen kapcsán.

Még több F1 hír:

„Természetesen rám is nagy hatással volt fiatalkoromban. Szorosan követtem az eseményeket, amikor bekerült a sorozatba. Követtem őt, amikor megnyerte a bajnokságot. Éppen akkor futottam az első idényem a Formula Renault-ban, amikor ő győzött a Ferrarival.”

„Nyilván nagyon népszerű Finnországban, igazából egy legenda. Szóval mindig jó volt nézni őt, és élvezetes volt versenyezni is vele, mert tudod róla, hogy nem lesz gond a kerék a kerék elleni csatákban sem. Mindig tisztelte az ellenfeleket, és én is így szeretek versenyezni” – zárta gondolatát Bottas.

Jövőre már rajta lesz tehát a sor, hogy tovább öregbítse a finnek hírnevét a királykategóriában, csak egyelőre még nem tudjuk, pontosan melyik csapat színeiben teheti meg mindezt.

Norrist korábban jobban megviselte volna a spái balesete

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kevesebb füstbombát szeretne a pályák mellett látni Schumacher
Következő cikk Ezért lehet Zandvoort különösen megterhelő a Forma-1-es mezőny számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország