BRÉKING

Bottas örülne neki, ha a Williams még idén közelebb kerülne a Ferrarihoz - benne van a pakliban!

Valtteri Bottas beszámolt róla, hogy a Szingapúri és a Japán Nagydíjat hogyan élte meg, és hogy szerinte a Williams hogy áll most a riválisokhoz képest.

„Ez egyértelműen nem a mi napunk volt. Azt reméltem, hogy majd a dobogóért harcolhatok, de nem volt meg a tempónk ehhez. Az etapok elején gyorsak voltunk, de a végére a gumikopás miatt a riválisainkhoz képest belassultunk – megpróbáltam megtartani, és megvédeni a pozícióm, de nem sikerült. Végül pedig túl későn álltunk ki az utolsó cserére, és ezzel még egy pozíciót vesztettem.” - mondta Bottas a japán futamról a Williams oldalán vezetett blogjában.

„Az utolsó hat-hét körben közel kerültem Kimihez, de sok lekörözött autóhoz érkeztünk, és emiatt nem tudtam elég közel kerülni hozzá. Mindegy is, a Ferrarinak ma jobb tempója volt nálunk, és előzni még akkor is nehéz lett volna, ha felzárkózom mögé. Az ötödik hely nem olyan jó, mint a dobogó, de a 10 pont csak jobb a semminél. Sokat reméltem ma, de mindig van egy újabb esély.”

Bottasnak elég sűrű hete volt - ahogy a Forma-1 világának - hiszen a Szingapúri és a Japán nagydíj között nem volt egy hét szünet.

„Kedd reggel egyenesen Japánba repültem Szingapúrból, miután hétfőn kipihentem magam, és elkezdtem átállni a helyi időzónára - egy héten át az európai idő szerint éltünk.”

„Szerdán edzettem kicsit, majd elmentem egy parkba, aminek a létezéséről eddig nem is tudtam, de nincs messze a pályától – aztán a csapattal voltam. Körbefutottam a pályán, és így megnézhettem az apró változtatásokat, amit minden évben végrehajtanak, és boldog vagyok, hogy láthattam a természetet ezen a csodálatos pályán – szerintem ez a legjobb aszfaltcsík a naptárban.” - mondta a finn Suzukáról.

Ami pedig a Williams jövő évi autóját illeti...

„A szezon ezen szakaszában már a jövő évi autóra is nagyobb hangsúlyt helyezünk, és már hosszú ideje dolgozunk az FW38-on. Ez a cél a szezon végéig – hogy előre tekintsünk, és a lehető legjobb helyzetbe hozzuk magunkat 2016-ra – persze ha találunk valamit az idei autóhoz is, akkor felhasználjuk, hátha több dobogós helyezésünk lehet. Ha pedig a Ferrarihoz is közelebb kerülhetünk, akkor még jobb.”

„Valójában a legtöbb pálya, ahova idén még elutazunk jónak tűnik a számunkra, szóval ez nagyon pozitív. Úgy hiszem, hogy a Szingapúrban bevetett fejlesztések több leszorítóerőt garantáltak nekünk, és jól működtek, szóval Japánban is előnyünk származott belőlük. Mindeközben viszont a Red Bull és a Ferrari is előrelépett, szóval nehéz lesz legyőzni őket a következő versenyeken.”

„Most pedig, hogy túl vagyunk ezen a két versenyen, hazamegyünk és a lehető legjobban felkészülünk az Orosz Nagydíjra. Tavaly nagyon versenyképesek voltunk Szocsiban – majdnem megszereztem a pole pozíciót – szóval már alig várom a következő versenyt. A naptáram lehetővé teszi, hogy visszamenjek Finnországba pár napra, és onnan nincs is messze Szocsi, ami szintén pozitív.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button elhintette, hogy nem a 2016-os szezon lesz az utolsó számára a Forma-1-ben!
Következő cikk TOP 12 Whatsapp csoport: Uhhh... Nevessünk együtt a McLarenen... Ferrarit akarok vezetni...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország