Bottas: Olyan, mintha én veszítettem volna el a bajnokságot

Valtteri Bottas a szezonzáró után sajnálkozva vette tudomásul, hogy Lewis Hamilton elveszítette az egyéni bajnoki címért folytatott küzdelmet. A finn úgy érzi, mintha ő is együtt bukott volna csapattársával.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Valtteri Bottas a 2021-es szezon utolsó futamát követően búcsút intett a Mercedesnek, hogy az Alfa Romeo színeiben kezdje meg a felkészülést a következő idényre. A finn pilóta vegyes érzésekkel távozik a német gyártótól, hiszen habár a konstruktőri címet megszerezték, az egyéni bajnoki harcot a csapattársa elveszítette Max Verstappennel szemben.

„Most itt az ideje valami újnak. Rettentően büszke és hálás vagyok mindenért, amit együtt elértünk. Nagyszerű dolgokat vittünk véghez” – jelentette ki Bottas a szezonzáró után az F1TV-nek, ám a finnben azért maradt egy kis tüske amiatt, hogy nem sikerült jó eredményt elérnie az utolsó futamán.

„Talán nem ez volt a legjobb futam a befejezéshez, de az összképet kell nézni. Tudjátok, öt konstruktőri győzelmet szereztünk közösen. Lewisszal mi voltunk a legsikeresebb csapattársak a Forma-1 történetében, szóval elég szomorú a távozás, ugyanakkor természetesen várom a jövőt.”

„Természetesen mindkét bajnoki címet meg akartuk szerezni, és az, hogy ismét megszereztük a konstruktőri címet, óriási dolog, de ugyanakkor fáj, hogy Lewis nem szerezte meg az egyénit. Azért, mert ő veszített, én is úgy érzem, mintha elbuktam volna a bajnokságot.”

Még több F1 hír:

„Nagyon sajnálom őt, mert úgy érzem, megérdemelte volna. Remekül rajtolt, remekül versenyzett, aztán a dolgok úgy változtak, ahogy. De tudod, ilyen a sport, ez már csak így megy. Néha ellened megy, néha melletted áll, de nem a mi napunk volt.”

Bottasra komoly feladat vár a kétnapos gumiteszten, ahol új csapatának autójával gurult ki a pályára, hogy első ízben megtapasztalja, milyen érzés egy Alfa Romeót vezetni a Mercedes után. A finn mellett a kínai újoncot is beveti az alakulat, így izgalmas pillanatok várnak a pilótákra.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing
Steering whhel of Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing C41
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing
Valtteri Bottas, Alfa Romeo Racing
5

Ők tesztelnek a héten Abu Dhabiban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brundle: Egy megosztott világbajnoki cím igazságos lett volna
Következő cikk Szerdán ütik lovaggá Lewis Hamiltont

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország