Bottas: Nyilvánvalóan a futamgyőzelem a célom!

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas azt mondta, hogy mint mindig, most is a futamgyőzelem a célja, viszont ha ez nem lehetséges, akkor a pontok maximalizálása kerül majd a fókuszába.

Bottas: Nyilvánvalóan a futamgyőzelem a célom!

Valtteri Bottas a hétvégén fogja teljesíteni a 100. mercedeses versenyét a Forma-1-ben, és bár a világbajnoki címre már nincs esélye, így is szeretne nyerni – de hozzátette, ha szükséges, segíteni fogja a címért harcoló csapattársát, Lewis Hamiltont.

„Nyilvánvalóan a futamgyőzelem a cél számomra. Mindig ez a cél. Ha ez nem lehetséges, akkor maximalizálnunk kell a pontjainkat, főleg a konstruktőri bajnokság miatt, ami rendkívül szoros.”

„Tehát meg kell próbálnunk egy erős és tiszta hétvégét teljesítenünk, problémamentesen, és remélhetőleg sok ponttal a zsebünkben mehetünk majd tovább Abu Dhabiba. Azt gondolom, ez lenne a hétvége optimális kimenetele.”

További híreink:

A dzsiddai pálya most mutatkozik be a Forma-1-ben, Bottas szerint pedig lehetetlen megjósolni, hogy melyik csapat lesz a gyorsabb a hétvége folyamán.

„Ez egy igazán nagy sebességű, helyenként elég szűk aszfaltcsík, ami minden egyes hibáért büntet. Alig várom, hogy ténylegesen megérezzem, milyen a valóságban ezen a pályán menni.”

„Meg kell próbálnunk elkerülni a bajt, mivel ez egy új pálya, és úgy gondolom, kicsit zavaros lehet majd a helyzet, már csak azért is, mivel még mindig egy kicsit koszos a pálya” – fogalmazott a finn a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Bottas nagyon őszinte nyilatkozata: „És akkor mi van, ha lezuhan a gép?”

megosztás
hozzászólás
Räikkönen: semmi szomorú vagy rossz nincsen a visszavonulásomban
Előző cikk

Räikkönen: semmi szomorú vagy rossz nincsen a visszavonulásomban

Következő cikk

Íme, egy kör a szaúd-arábiai pályán! (videó)

Íme, egy kör a szaúd-arábiai pályán! (videó)
Hozzászólások betöltése