Bottas nem törődött főnöke kérésével, és bezsebelte az extra pontot

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondása szerint Valtteri Bottas és a versenymérnöke figyelmen kívül hagyták a kérését, hogy ne kockáztassanak, és ne fussák meg az Ausztrál Nagydíj leggyorsabb körét.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Wolff vasárnap reggel egyértelművé tette, hogy nem szeretné, ha versenyzői potenciálisan veszélybe sodornák a dobogós helyezésüket azzal, hogy megpróbálják megfutni a verseny leggyorsabb körét - mely az új szabályok szerint bónuszpontot jelent a versenyzőnek, ha a TOP 10-ben végez. 

Bár Bottas a rádióban az extra pontról kérdezett, versenymérnöke figyelmeztette, hogy a többiek is a finn extra pontjára pályázhatnak. Wolff elismerte, a végén boldog volt, hogy a versenyzője csak megszerezte az extra egységet. 

"A ma reggeli meetingen, mikor a stratégiáról beszéltünk, megtiltottam nekik, hogy a leggyorsabb körért menjenek, ha az első, a második vagy a harmadik helyen haladunk." - mondta Wolff - "Ignoráltak engem - mindannyian!"

"Szerintem ez egy megállapodás volt a mérnökök és a versenyzők között, mert a versenymérnökök hajlamosak erre. Vissza kell hallgatnom a rádióbeszélgetéseket, hogy megértsem, hogyan történhetett."

"A végén persze nagyon boldog vagyok. Szerintem jó, hogy begyűjtöttük ezt az extra pontot. Szórakoztató. Ez egy nagyszerű új látványosságot eredményez."

További híreink:

Mindezek ellenére aggódott is. 

"Úgy vélem, ezzel kockázatot kell vállalnunk, különösen mikor komoly pontokra pályázol - akkor vajon helyes, ha a leggyorsabb körre hajtasz?"

"Talán a referenciapontom, hogy az F1-es versenyzők kontroll alatt tartják az autójukat, és talán nem magamból kellene kiindulnom... Nekem annyira akkor sem jön be."

Bottas szintén ragaszkodik hozzá, hogy a végeredményért járó pont marad az elsődleges, de úgy érezte, a komolyabb előnye lehetőséget biztosított a számára, hogy megfussa a leggyorsabb kört. Azt persze ő is elismerte, annyit az egész nem ért volna, hogy kiálljon új abroncsokért.

"Nyilvánvalóan a nagy mennyiségű pontot a végeredményért osztják, vagyis ez egy sokkal, de sokkal komolyabb prioritást jelent."

"A leggyorsabb körért járó pont csupán másodlagos. Amint az előnyöm tisztességessé vált, már elég nagy különbségről beszélhettünk ehhez, és felállíthattunk egy tervet."

"Megkérdeztem, akár ki is állhatunk-e, de ez olyan, amit már a verseny előtt is átrágtunk. Ez volt a szezon első futama, és nem akarunk hülye hibákat véteni, az előkészületeinkkel inkább a konzervatív oldalon szeretnénk állni - nyilvánvalóan továbbra is keményen versenyezünk, és a lehető legjobbak akarunk lenni, de akkor is biztosítanunk kell, hogy a lehető legtöbb ponttal gazdagodjunk."

"A végén ezért sem álltunk ki, hiszen egy újabb kiállás még nagyobb kockázatot foglal magába, mert épp ekkor is bejöhet a biztonsági autó vagy gond is lehet a kiállással."

"Az utolsó néhány körben döntöttem így, bár forgalomba kerültem, és megpróbáltam egy kis előnyt találni."

"Visszavettem, mert a mögöttem haladó autók más motormódban mentek, és egy gyors körre pályáztak. A végén akkor is örülök, hogy megszereztem, hiszen ez nyilvánvalóan egy ponttal többet jelent."

Bottas szerint ez az extra pont idén hozzátehet a show-hoz. "Szerintem jó változás. Nyilvánvalóan csak a TOP 10 szerezheti meg, és mindig is a verseny végeredménye jelenti a prioritást, de ez egy olyan lehetőség, amire biztos, hogy mindenki szívesen lecsap."

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Steve Etherington / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel és Leclerc is az ausztrál pályát hibáztatja: Bahreinben úgy érzik, nem lesz gond
Következő cikk Vettel: „Miért vagyunk ilyen lassúak?”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország