Bottas: „Nem kell pánikolni”, hiába marad el az Alfa a céljaitól

Valtteri Bottas szerint nincs szükség pánikra az Alfa Romeo háza táján, hiába marad el eddig az istálló a 2023-ra kitűzött céljaitól.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo C43

A hinwili alakulat jelenleg nyolcadik a konstruktőri tabellán, Bottas pedig idén eddig csak egyszer, még a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon tudott pontokat szerezni. A finn ezek után elmondta, hogy átértékelte az idei céljait, és már inkább arra fókuszál, hogy megpróbálja előrébb vinni csapatát ebben a „kihívásokkal teli” szezonban.

„Egyértelmű, hogy nem ott vagyunk, ahol szeretnénk. Én sem olyan eredményeket érek el, amilyeneket akarok. Idénre az volt a cél, hogy előrébb lépjünk, de nem ez történt. Most ez a helyzet, és persze igyekszünk ezen változtatni, de ehhez némi időre lesz szükség. Szóval kétség sem fér ahhoz, hogy ez egy kihívásokkal teli szezon lesz.”

„Az a jó viszont, hogy már vannak készülőben új dolgok. Tudjuk, hogy ezek segíthetnek majd. Szoros a verseny, ami azért is jó, mert ha két tizedet tudsz fejlődni, akkor azzal egészen nagy különbséget eredményezhetsz. A cél most az, hogy előrelépjünk, lássuk a fejlődést. Én továbbra is hosszú távra tervezek, ezért nem kell pánikolni.”

Ugyan az eredményekből ez nem látszik, de Bottas szerint az Alfa igenis javul, miközben már az Audi 2026-os érkezését kezdik előkészíteni. „Egyértelműen látszik a változás. Sokkal jobban figyelünk már az apró részletekre, ez igaz az autó és a csapat működése esetében is. A teljesítmény terén télen tett előrelépés viszont nem volt elegendő” – ismerte el.

„Most tehát nyilván erre fókuszálunk. A haladás viszont ténylegesen látszik. Mindenki izgatott a jövőt illetően. Talán nem olyan gyorsan történik a fejlődés, mint azt szerettük volna, de az irány helyes.” A finn szerint pedig csapata az Aston Martin idei ugrásából is erőt meríthet a jövőre nézve, hiszen ez bizonyítja, hogy lehetséges a középmezőnyből az élmezőnybe kerülni.

Hogy az Alfa Romeónak ez sikerül-e, az persze egyelőre igencsak kétséges.

Charles Leclerc, a Ferrari pilótája eközben a Barcelonában elérhető eredményekről beszélt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A monacói bravúr megismétlésére készül az Alpine
Következő cikk Sainz elmagyarázta, miért volt annyira ingerült a csapatával Monacóban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország