Forma-1 Ausztrál Nagydíj

Bottas nem igazán érti, miért ő volt a leglassabb a melbourne-i időmérőn

Valtteri Bottastól szokatlanul rossz időmérős teljesítményt láthattunk az Ausztrál Nagydíj szombatján, hiszen a finn versenyző csupán a 19. pozíciót tudta megszerezni. Egyelőre pedig nem teljesen tudja, mi volt ennek az oka.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo C43

Bottas 19. helye azt jelenti, hogy csak Sergio Perezt tudta legyőzni, akinek azonban egyetlen mért köre sem volt a kvalifikáción a kicsúszása miatt. Ráadásul még márkatársa, Csou Kuan-jü is meg tudta verni őt két tizeddel, bár ez sem volt elég ahhoz, hogy az Alfa Romeók továbbjussanak a Q1-ből.

„Kissé értetlenül állok előtte, mert úgy érzem, nem volt semmilyen nagyobb problémánk, tehát egyelőre nincs válaszom. Holnap remélhetőleg lesz némi akciók, biztonsági autók, de majd kiderül. Az autó némileg alulkormányzott volt, de nem éreztem úgy, hogy az fél másodpercünkbe került, tehát nem vagyok benne biztos, mindenesetre fura egy kicsit.”

„Azon a körön, amikor úgy éreztem, hogy az abroncsok a legjobb tartományba kerültek, némi forgalomba ütköztem, amivel talán veszítettem pár tizedet, de fél másodpercet biztosan nem. Úgy vélem, a forgalom nélkül is igen nehéz lett volna a Q2-be jutni, szóval messze vagyunk attól, ahol lenni akarunk, ezért mindenképp ki kell ezt elemezni. Van néhány kérdőjel a levegőben.”

Az Alfa számára azért is lehet aggasztó ez a teljesítmény, mert új fejlesztéseket is hoztak Ausztráliába, melyek Csou pénteki elmondása szerint az elvártaknak megfelelően működnek. Most pedig Bottas is arról beszélt, hogy valóban nincs gond az újításokkal, így a tempó hiánya talán mélyebben keresendő.

„Úgy látjuk, hogy a szárnynál minden úgy működik, ahogy reméltük, szóval nem vagyok meggyőződve arról, hogy az a gond, mert valóban úgy éreztük, hogy előreléptünk, és a számok is ezt mutatták. A többiekhez képest még mindig kicsit lassabbak vagyunk az egyenesekben, de a kanyarokban nem olyan vészes.”

Így fest a rajtrács az F1-es Ausztrál Nagydíjára, vagyis a szezon harmadik futamára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner Verstappen csodás, Perez "szörnyű" napjáról...
Következő cikk Ocon kikapott Gaslytól: Nem láttam jól a kanyart

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország