Bottas nem fél a Ferraritól Ausztráliában

Bottas nem fél a Ferraritól Ausztráliában

Valtteri Bottast nem igazán hatotta meg, hogy az évadnyitó versenyhétvége első napján a Ferrari végzett a Mercedes mögött.

Valtteri Bottas

Ez egy nagyon fontos nap volt számunkra, persze sajnálatos, ami Felipe autójával történt, de nincs szó nagy problémáról, így holnap minden különösebb probléma nélkül visszaülhet az autójába. Természetesen az adatokkal segíteni fogok neki, hogy mindkét autónk versenyképes legyen.

Az autónk nem volt rossz a hosszú és a rövid etapokon. Azt közel sem mondanám, hogy mindent kihoztunk a csomagból, mert nem. Úgy érzem, hogy sokkal több van az autóban, de a mai napon nem erre koncentráltunk. Egyszerűen megpróbáltunk egy erős alappal dolgozni a hétvégét illetően.

A Mercedes gyors volt, de ez nem meglepetés számunkra, ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy mi még nem futottunk igazán gyors kört. Szóval érdekes lesz látni azt, hogy hol állunk a többiekhez képest.

Ferrari? Nem igazán aggódom miattuk. Persze ott voltak a második helyen a két Mercedes mögött, de ez egy pénteki edzésnap volt. Lehetséges, hogy előre tudtak lépni a tavalyi szezonhoz képest, de pontosat csak szombaton fogunk tudni ezzel kapcsolatban, valamint a pontokat vasárnap osztják ki.

Remélem, hogy elég versenyképesek leszünk, de meglepődnék, ha nem lennék harcban a legjobb helyekért.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING