Bottas: Nem azért vagyok itt, hogy hagyjam, hogy elmenjenek mellettem!

Valtteri Bottas a Spanyol Nagydíjon nem engedte el rögtön maga mellett a csapattárs Lewis Hamiltont, a futam után pedig elárulta ennek az okát: nem azért van itt, hogy elengedje maga mellett a többieket, és a saját versenye járt a fejében.

Race Winner Lewis Hamilton, Mercedes and Valtteri Bottas, Mercedes celebrate on the podium with the champagne

Race Winner Lewis Hamilton, Mercedes and Valtteri Bottas, Mercedes celebrate on the podium with the champagne

Zak Mauger / Motorsport Images

Bottas a harmadik pozícióból rajtolt, viszont ezt a helyezést a rajt után szinte rögtön elvesztette, mivel Charles Leclerc jól helyezkedett az első kanyarokban. A 77-es számú versenyző ekkor már tudta, hogy nehéz dolga lesz a futamon.

„Egyértelmű, hogy számomra az volt a verseny legfőbb jelenete, hogy elvesztettem a pozíciómat Charles-lal szemben az első körben. A 3-as kanyar felé haladva Lewis kissé elemelte a gázról a lábát, és nem láttam, hogy Charles jön a külső íven. Amikor megláttam, már túl késő volt, és ez erős hatással volt az első etapomra.”

„Azt gondolom, a tempónk jó volt. Lewis megmutatta, hogy meg tudja nyerni a versenyt. Nem hinném, hogy eltérő lett volna a tempónk Lewisszal, de itt nagyon fontos a pályán elfoglalt pozíció. Amikor visszaestem a negyedik helyre, tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, de legalább sikerült harmadikként beérnem.”

Még több F1 hír:

Hamilton második kiállása után Bottast arra kérte a Mercedes, hogy ne tartsa fel a más stratégián lévő csapattársát, a finn versenyző pedig elmondta, miért nem engedte el korábban Hamiltont.

„Nem kérdés, hogy elengedhettem volna hamarabb is Lewist, de én a saját versenyemet futottam. Tehát kalkuláltam pár dolgot, próbáltam legalább egy bokszkiállásnyi időt kiautózni Charles előtt, hogy újra kijöhessek és megszerezzem a leggyorsabb körért járó pontot.”

„Elsődlegesen a saját versenyem járt a fejemben. A csapat azt mondta, ne nagyon tartsam fel Lewist, de ahogy már említettem, a saját versenyemet futottam, és nem azért vagyok itt, hogy hagyjam, hogy elmenjenek mellettem. Azért vagyok itt, hogy versenyezzek” - szögezte le a Sky-nak adott nyilatkozatában.

Hamilton: Megérte kockáztatnunk a győzelemért!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: ezért nem hoztuk ki hamarabb Verstappent a lágy gumikért
Következő cikk Perez: Túl későn tudtam előzni…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország