Bottas nem akar „Rosberggé válva” mentális hadviselést folytatni Hamilton ellen

A Mercedes Forma-1-es pilótája, Valtteri Bottas kijelentette, hogy egyáltalán nem akar olyan trükkökhöz folyamodni Lewis Hamiltonnal szemben, mint elődje, Nico Rosberg.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata a 2016-os szezon során jelentősen megromlott, miután a német pilóta mentális hadviselést folytatott brit csapattársával a pályán kívül is.

Sokan gondolják azt (legutóbb Damon Hill beszélt erről), hogy Bottasnak is hasonló hozzáállást kellene választania Hamiltonnal szemben, ha ki akarja zökkenteni Hamiltont, de Bottas szerint ez csak visszafele sülne el.

„Szerintem az egyik legnagyobb erőssége a csapatnak, hogy tényleg tudunk igazi csapatként együtt dolgozni” – mondta Valtteri Bottas a Motorsport.com-nak adott exkluzív interjújában. „Persze most is versenyezhetünk keményen egymás ellen, de tudjuk azt, hogy a csapat abból profitál, ha együtt működünk.”

„Nem lesz semmilyen titkolózás a beállításokkal, vagy az adatokkal kapcsolatban, semmi ilyesmi. A csapatszellemet nagyon alábecsülik ebben a sportban. Szerintem nagyon fontos, hogy a motiváció magas legyen, konfliktusok nélkül.”

„Természetesen nagyon sokán mondták azt, hogy változtatnom kéne ahhoz, hogy Nico Rosberggé váljak. De én nem vagyok Nico Rosberg. Sokkal jobban szeretem a pályán megmutatni, mire vagyok képes, és a fair versenyzést szeretem.”

Még több F1 hír:

„Megismerhettem már Lewist, tudom, hogy nincs értelme semmi ilyesmit játszani. Biztos vagyok benne, hogy idegesítené, de ezzel csak az energiámat pazarolnám. Szerintem csak felhúzná magát, és még gyorsabbá válna.”

Annak ellenére, hogy Bottas próbálja fenntartani a pozitív csapatszellemet a Mercedesen belül, ő is tudja, hogy valamit változtatnia kell, ha jobb teljesítményt akar nyújtani, annál is inkább, mert lehet, a saját üléséért kell majd aggódnia, miután 2022-re még nincs szerződése George Russellnek.

„Fel akarok fedezni valamit, úgy érzem, hogy itt az ideje annak, hogy valamit máshogyan csináljak. Természetesen most is előre, a jövőre tekintek, ahol lesznek majd lehetőségek, de ebben a sportban sosincs milliónyi lehetőséged.”

„Tudom, hogy nem lesz 15 szezonom arra, hogy megpróbáljam megverni Lewist, tisztában vagyok azzal, hogy ezt most kell megpróbálnom.”

Charles Leclerc is koronavírusos.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Honda: tudjuk, hogy a Red Bull türelmetlen
Következő cikk Claire Williams szerint a nők nem kapnak elég figyelmet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország