Bottas nagyon ráérzett a pályára – a finn jó eséllyel pályázik a futamgyőzelemre?

Valtteri Bottas pénteken mindkét alkalommal az 1. helyen végzett az Orosz Nagydíj szabadedzésein, ráadásul a finn maga is megerősítette, hogy nagyon ráérzett a pályára, igazán élvezetesnek találja a vezetést.

Valtteri Bottas, Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas nemrég arról nyilatkozott, hogy akár még a világbajnoki küzdelemben is lehet keresnivalója, hiába szedett össze majdnem 100 pontos lemaradást Verstappenhez képest – igaz, a finn azt is hozzátette, hogy ezt aligha engedélyezné számára Toto Wolff.

Minden bizonnyal nagy feladat hárul a világbajnoki pontverseny alakulását tekintve Bottasra, hiszen a két éllovast, Verstappent és Hamiltont mindössze 5 egység választja el az összetettben, így a csapatok második számú pilótái egy-egy remekléssel könnyen pontokat rabolhatnának el a fő esélyesektől.

A finn ráadásul mindig is remekül teljesített Oroszországban, és nincs ez másképp most sem, ugyanis pénteken mindkét alkalommal az 1. helyen végzett. A Mercedes-pilóta saját bevallása szerint is összhangba került az autóval és a pályával, ami jó előjel lehet a német gyártó számára.

Még több F1 hír:

„Ha vettek egy pillantást az időeredményekre, illetve figyelembe vesszük az autóban tapasztalt érzéseimet, ez egy jó nap volt. Már az első alkalommal megvolt az önbizalom az autóval kapcsolatban, az egyensúly remek volt, a vezetésemre tudtam fókuszálni, az apró dolgokra, melyek előnnyel szolgálhatnak.”

„Úgy néz ki, hogy ma vizes lesz a pálya, ami teljesen más tapasztalás lesz majd. A fő dolog, hogy az autó jónak érződik a hosszú etapokon, ami biztató a vasárnapi száraznak tűnő futamra. Valóban rátaláltam arra a bizonyos érzése a pályán, élvezem. Amikor az autó jól működik itt, igazán szórakoztató vezetni.”

Leclerc „remeknek érezte” a Ferrari új motorját, és már a vasárnapi terveket szövögeti

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris: nem az én hibám volt a megforgás - videó
Következő cikk Ron Dennis elárulta, szerinte ki a bajnoki cím fő esélyese

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország