Bottas nagyon örül, Hamiltont méltatta

Valtteri Bottas odafért az első sorba a Magyar Nagydíj kvalifikációja során, azonban az időmérő utáni nyilatkozatában mégis csapattársa remek körét emelte ki.

Bottas nagyon örül, Hamiltont méltatta

Bottas az idei szezon során több pályán is küszködött, nem tudott lépést tartani csapattársával és a Red Bullokkal. A Hungaroringen azonban nagyon érezte a tempót, egész hétvége során remek köridőkkel mutatta a Mercedesnek, hogy számolhatnak vele.

Lewis Hamilton végül az egész hétvége legjobb idejét autózta meg az időmérő során, azonban a finn pilóta három tizeddel maradt el mindössze tőle, ráadásul mindkét Red Bullt sikerült maga mögött tartania, aminek nagyon örül a csapat és maga Bottas is:

Még több F1 hír:

„Teljesen rendben volt! Legalább a mienk az első sor és Lewisnak nagyon remek első etapja volt, nagyon örülök a Mercedes 1-2-nek. A Red Bull lágyakon ment és mi közepeseken tartottuk őket magunk mögött, ami nagyon izgalmas lehet”

Valtteri Bottas az idei év során már egy kicsit a jövő évi szerződéséért is hajt, ugyanis továbbra sem jelentette be a Mercedes, hogy ki lesz Lewis Hamilton csapattársa a teljesen új autóval érkező 2022-es szezonra.

 

Bottas fő kihívója George Russell, a Williams ifjú titánja, akinek nagy esélye van a Mercedes második ülésére, már csak azért is, mert évek óta a német márka akadémiájának és pilótanevelőjének a tagja.

A finn esetében korábban alternatív lehetőség éppen korábbi istállója, a Williams merült fel, egy esetleges helycserével. Az elmúlt idők során azonban egyre valószínűbbnek tűnik, hogy amennyiben a Forma-1-ben marad, az Alfa Romeo dobhat neki mentőövet.

A brit sajtóban viszont egy ennél is meredekebb pletyka látott napvilágot...

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Hamilton: örülök a fújolásnak is, mindig feltüzel
Előző cikk

Hamilton: örülök a fújolásnak is, mindig feltüzel

Következő cikk

Horner a Mercedesek feltartásáról: „erről szól ez a játék”

Horner a Mercedesek feltartásáról: „erről szól ez a játék”
Hozzászólások betöltése