Bottas nagyon csúnya pofont adott Massának és a második helyről rajtol Szocsiban

Bottas nagyon csúnya pofont adott Massának és a második helyről rajtol Szocsiban

Valtteri Bottas meglepően sokat adott a brazil csapattársának a Williams volánja mögött, és Sebastian Vettel büntetése miatt közvetlen a pole-ból induló Nico Rosberg mögül fog rajtolni Szocsiban.

A Williams finn versenyzője szép csendben a harmadik helyen zárta az időmérőt, amire nem sokan számíthattak, tekintve a Ferrari tempóját, de miután Kimi Räikkönen nagyon lassú volt, adott volt a lehetőség.

A német rekorder büntetésével pedig megkapta a második helyet, míg Felipe Massa a másik Williamsszel ugyan az 5. legjobb időt autózta, majdnem 0,5 másodpercet kapott a finntől.

Valtteri Bottas:

„Nico azért valamivel előttem lesz, de így is remek időmérő-eredmény volt, elégedett vagyok. Eddig elégedett vagyok a hétvégével, az autón pedig új fejlesztések vannak, és jobb is volt a kocsi, fekszik ez a pálya.”

„Az időmérőből kihoztuk, amit lehet, szóval eddig jó – a holnap számít, és a vasárnapok eddig nem úgy alakultak, ahogy azt szerettük volna.  Biztos vagyok benne, holnap jó esélyünk lesz egy jó eredmény elérésére.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa , Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING