Bottas: minden versenyző az ellenfeled, így Massa is az lesz nekem

Valtteri Bottas számára mindegy, ki a csapattársa, mivel ugyanúgy ellenfélként tekint rá, mint Pastor Maldonadóra. A Williams versenyzője tiszteli az érkező brazilt, de ettől nem változik a hozzáállása.

Massa 11 győzelem után hagyja el a Ferrarit, és talált magának menedéket Grove-ban. A brazil versenyző először fog Mercedes motorral versenyezni, és sok év után váltott csapatot. Bottas a második évét kezdi állandó versenyzőként a Williamsnél.

„Nagyon sokat tud, majdnem bajnok volt, és nagyon gyors volt ebben a szezonban, ha megnézzük az Alonsóval szemben nyújtott teljesítményét az időmérőkön”- felelte a finn a TotalRace-nek. „Nem fér hozzá kétség, hogy gyors. Izgatott vagyok a vele folytatott munka miatt – szerintem egy kedves srác, aki a csapatért dolgozik. Nagyon sok munka vár ránk, mivel közösen kell dolgoznunk, hogy előrébb juttassuk a csapatot. Az is nagyon fontos, hogy egy olyan csapattársad legyen, aki a Ferrarinál dolgozott és onnan van tapasztalata.”

Bottas a pontszámok terén és az időmérőkön is legyőzte idén Maldonadót, mindezt az első évében. Vajon sikerülhet Massa ellen is?

„Majd meglátjuk”- válaszolta. „Hinned kell magadban, és én hiszek magamban. Azért vagyok itt, hogy a legjobbat nyújtsam – jó eredményeket szerezzek az időmérőn, sok pontot szerezzek a futamon. Ha mindez jobban sikerül, mint Felipének, akkor jobb leszek. Legvégül arról van szól, hogy mindenki ellen versenyzel a pályán, még a saját csapattársad ellen is. Itt így mennek a dolgok.”

Massa 2006 óta volt a Ferrarinál, és 2008-ban majdnem bajnok lett. Rengeteg értékes információt hozhat magával.

„Valószínűleg új információkat fog hozni magával. Talán van pár dolog, amit jobban csinálnak nálunk, az is lehet, hogy az ellenkezője igaz. Eltérő megközelítések uralkodnak a csapatokon belül, ami a berendezkedést és az autó fejlesztését illeti. Ugyanez igaz a versenyzőkre is, így tanulhatok tőle a vezetés terén.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING