Bottas megint kitett magáért: pucér képekkel teli naptárat adott ki jótékony célból (videó)

Valtteri Bottas elég sok vad dolgot csinált, mióta az Alfa Romeo versenyzője, most pedig úgy döntött, a korábban nagy sikernek örvendő, pucér hátsóját mutató kép után egy teljes naptárat is kiad, melynek eladásait jótékony célra fordítja.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo F1 Team

A meztelen embereket ábrázoló kalendáriumok korábban elég népszerűek voltak, de ez most valami egészen más. Bottas tényleg olyan, mintha kiszabadult volna a Mercedes fogságából, és az Alfánál teljesen szabadjára engedheti igazi énjét.

Ennek egyik első jele volt, amikor tavaly egy folyóban mártózott meg pucér fenékkel, és az arról készült kép igazi szenzáció lett a közösségi médiában. Még korábbi márkatársának, Lewis Hamiltonnak is adott belőle egy kinagyított változatot ajándék gyanánt.

A hagyományokat most pedig látszólag még tovább fűzte, hiszen a finn pilóta egy teljes, 13 képet tartalmazó naptárat adott ki – ez a „Bottass 2024”. Ezt bárki megvásárolhatja 20 dollárért, melyből öt dollár aztán a prosztatarákkal kapcsolatos kutatásokra megy majd, hiszen Bottas szeretné minél jobban támogatni az úgynevezett Movember mozgalmat.

 

Ennek részeként egyébként az utóbbi futamokon egy bajuszt ábrázoló matrica is helyett kapott a sisakján, az említett naptárat pedig egy vicces leleplezővideó keretében mutatták be, melyet fentebb láthattok. Aki pedig kedvet kapott ahhoz, hogy egy éven át Bottas fenekét bámulja, az ezen a linken keresztül vásárolhatja meg a kalendáriumot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Abiteboul személyes sértésnek vette az "önző" Ricciardo döntését
Következő cikk A Pirelli elmondta, milyen változások várhatók gumifronton 2026-ra

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország