Bottas: meg akarom nyerni a versenyt, de…

Valtteri Bottasnak továbbra is az a célja, hogy a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén elért második helye után holnap a futamgyőzelemért harcolhasson, de tudja, hogy mellőle az egyéni bajnoki címért harcoló csapattársa, Lewis Hamilton rajtol.

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Valtteri Bottas időmérője nem úgy alakult a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíjon, mint ahogyan azt a finn elképzelte: a Q1 végén még az is kérdéses volt, hogy egyáltalán folytatni tudja-e a kvalifikációt, miután a belső égésű motorja még a gyújtáskimaradás jeleit is mutatta, és a szerelőinek kellet betolnia a bokszutcába.

Bár végül Max Verstappen hibája miatt sikerült biztosítania a Mercedes első sorát, még nem nyugodhat meg teljesen, miután a Q2-ben nekiment Kimi Räikkönennek.

Még több F1 hír:

„Nagyon fontos volt nekem ez a mai időmérő” – kezdte a kvalifikáció után az értékelését Bottas. „A harmadik szabadedzésen végig szenvedtem, majd még a motort is ki kellett cserélnünk.”

„A srácok éppen, hogy csak az időmérő kezdete előtt végeztek, de az autó jól működött. Az utolsó körön végig a határon voltam, amit nagyon élveztem.”

Bár Bottasnak a második helyen jó esélye van arra, hogy összeszedjen egy lepattanó győzelmet, ő is tudja, hogy a Mercedes csapattársát, Lewis Hamiltont fogja előnyben részesíteni holnap.

„Természetesen győzni akarok, de elsősorban a konstruktőri bajnoki címre kell koncentrálnunk, és Lewis is harcban van még az egyéni címért. Szóval minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, miközben megpróbálom élvezni majd a futamot.”

Hivatalos: Megvan az ítélet Hamilton második szaúdi ügyében is!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Büszke vagyok Valtterire, ez egy remek eredmény
Következő cikk Megvan, melyik helyszínek rendezhetnek sprinteket jövőre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország