BRÉKING

Bottas: Massának engedelmeskednie kellett volna, de meglátjuk, mit csinál legközelebb

Valtteri Bottas szerint a brazil csapattársának be kellett volna tartania a Williams utasítását Malajziában és kíváncsian várja, hogy mit fog tenni a brazil, ha újra hasonló helyzetbe kerül.

Még mindig komoly témát szolgáltat a sajtóban a Malajziában történtek. Leegyszerűsítve, Felipe Massa ellent mondott a Williams csapatutasításának, melynek következményeként a finn nem tudta megelőzni a brazilt, aki szerint semmi rosszat nem tett, és ha hasonló helyzetbe kerül, akkor sem fog eleget tenni a kérésnek.

A Williams abban biztosan hibázott, hogy amikor Valtteri Bottas a leggyorsabb tudott lenni a friss gumikon a csapattársa mögött, nem előzhette meg őt. Később, amikor zöld utat kapott erre, Massa nem fogadott szót és a finn abroncsai már nem voltak olyan jó állapotban. Plusz, az utolsó két körben már Bottas sem támadhatott.

„A helyzet számomra egészen egyértelmű.” – fogalmazott Bottas a riporterek kérdésére Bahreinben a csütörtöki médianapon.

„Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, ugyanakkor be kell tartanunk azt, amit a csapat kér tőlünk és tisztelnünk kell azt. A cél az, hogy a csapat annyi pontot szerezzen, amennyit csak lehetséges. Itt nincs arról szó, hogy ki az első, vagy másodszámú versenyző. Itt a pontok és a helyezések azok, amik meghatározzák a végeredményt.”

„Természetesen nem mindig születnek számodra ideális döntések egy versenyen, de be kell tartanunk azt, amit a csapat kér tőlünk. Ha a csapat azt mondja, hogy ezt és ezt tedd meg, akkor úgy kell végezned a munkádat. Majd meglátjuk, hogy a következő alkalommal hasonló helyzetben, – ha lesz ilyen – akkor mit fog tenni Felipe.”

„Hogy őszinte legyek, már túltettem magam azon a hétvégén és rosszabb volt olyan hátulról rajtolni a gyengébb időmérőt és a büntetést követően. Azt hiszem, megelőzhettem volna Buttont, de ez már a múlt. Mindenki tanult ebből, és biztosan lesz még verseny köztem és Felipe között. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.”

Claire Williams, a Williams helyettes csapatfőnöke.

„Felipe egy nagyon kedves srác, aki versenyképes és tapasztalt. Ő egy mosolygós és vidám karakter, és sok esetben együtt tudunk vele érezni. Maximálisan támogatjuk őt és most másképp érzi magát, mint a Ferrarinál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkönen is izgalmasabb versenyzést akar: Barcelonában ismét szikráznak az F1-es gépek?(vicc)
Következő cikk Faster than you: Massa szerint vicces és már ismert szavak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország