Bottas már nem opció Räikkönen helyére a Ferrarinál

Bottas már nem opció Räikkönen helyére a Ferrarinál

Valtteri Bottas már nincs versenyben a Ferrari jövő évi üléséért, amit hamarabb tarthat meg a világbajnok honfitársa.

Tavaly sokáig úgy tűnt, hogy a Williams finn versenyzője érkezhet Kimi Räikkönen helyére, de végül ebből nem lett semmi, és a Ferrari meghosszabbította 2007 bajnokának a szerződését, aki így Maranellóban maradhatott Sebastian Vettel csapattársaként.

Sir Frank Williams istállója azonban elismerte, a Ferrari valóban megkereste őket és a versenyzőjét és egyeztettek az esetleges átigazolásról. Ez volt az a pont, amikor Bottas összezavarodott, ami nagyon is hatással volt a teljesítményére.

Úgy tűnik, idén ettől nem kell tartania, hiszen úgy hírlik, a Ferrari már nem tekint valós opcióként a fiatalabb finnre, és helyette sokkal inkább megtartaná a „Jégembert”.

Az olaszok is arról írnak, hogy Daniel Ricciardo áll a Ferrari kívánságlistájának az élén, majd Max Verstappen következik, és van egy titokzatos harmadik pilóta, akiről egyelőre nem sokat tudni.

A Ferrari többször hangsúlyozta, csak a nyár folyamán fog igazán azon gondolkodni, hogy ki legyen Vettel csapattársa jövőre, miközben elismerték, valóban figyelik a Toro Rosso holland szuper-tehetségét, de ez még nem jelent semmit.

Räikkönen nagyon szívesen maradna, de ahogy a menedzsere is nyilatkozta, ez nagyban függ majd a teljesítményétől.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen , Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING