Bottas: „Ma a rajtolás volt a gyengeségem”

A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas szerezte meg a harmadik helyet a Brit Nagydíjon, de nem lehetett különösen elégedett ezzel az eredménnyel, hiszen mindkét mai rajtnál pozíciókat veszített.

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Valtteri Bottas, Mercedes W12

Zak Mauger / Motorsport Images

Miközben csapattársa, Lewis Hamilton végül büntetése ellenére is be tudta húzni a sikert, Bottasnak ismét be kellett érnie egy harmadik hellyel és a segítő szerepével, mert nem volt meg a kellő tempója ahhoz, hogy a győzelemért mehessen.

Némileg eltérő taktikát választott nála a csapat, mint Hamiltonnál, így pedig a végén lényegében csak elengedte márkatársát, hogy ő Charles Leclerc után tudjon még eredni a győzelemért. Bottas tehát ismét a jó csapatjátékos szerepét játszotta, de nem igazán volt választása, mert összességében nem volt elég gyors.

Még több F1 hír:

„A gyengeségem ma a rajtolás volt. Mindkét esetben eléggé kiforogtak a kerekek, mint tegnap Lewisnál, ez pedig nehézzé tette a helyzetem, utána pedig Lando kiállására kellett reagálnom, így pedig túl korai volt az a kerékcsere.”

„Emiatt nem voltunk elég versenyképesek, de azért Norrist még sikerült elkapnom.” Ez mondjuk elsősorban annak volt köszönhető, hogy a McLaren versenyzőjénél elrontották a bokszkiállást. A Mercedes azonban a Red Bull nullázásával sok pontot hozott rajtuk.

„Csapatként sok pontot tudtunk most szerezni, szóval ebből a szempontból ez remek. Két hét múlva újra megpróbáljuk” – mondta Bottas egykedvűen a futam leintését követően.

Hamilton nyerte a drámaian induló Brit Nagydíjat

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: teljesen Verstappen mellett voltam, de nem számít, hogy én mit gondolok a büntetésről
Következő cikk Videó: Verstappen és Hamilton ütközése a 2021-es Brit Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország