Bottas lesz a Mercedes gyenge pontja?

A McLaren korábbi mérnöke, Mark Priestley arra számít, hogy 2021-ben Valtteri Bottas lesz a Mercedes gyenge pontja. Úgy véli továbbá, a Red Bull ellenben sokat nyer majd Sergio Perez stabilitásával.

Charles Leclerc, Ferrari SF21, Valtteri Bottas, Mercedes W12, Pierre Gasly, AlphaTauri AT02, and Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Bár a szezonnyitó rögtön szoros csatát hozott Lewis Hamilton és Max Verstappen között, Bahreinben még csak a 23 futamos világbajnokság első felvonását láthattuk.

Miután Sergio Perez a szombati időmérő után kiszállt a győzelemért vívott küzdelemből, a Mercedes két autóval vehette fel a versenyt Verstappen ellen. Bár a mexikói végül csak a bokszutcából indult, végül csak 15 másodperc választotta őt el Bottas Mercedesétől. 

Még több F1 hír:

A McLaren televíziós szakértőként dolgozó korábbi mérnöke, Max Priestley szerint a Mercedes még meg fogja bánni, hogy George Russell helyett Valtteri Bottasra evett a választása idén.

„Szerintem megbánják majd. A Mercedes az utóbbi években folyamatosan előnyben volt jobb autója miatt, azonban ha a verseny a pilótákon fog múlni, Sergio Perez előnyt jelenthet majd Bottashoz képest.”

„Russell személyében gyakorlatilag az új Lewist ültették volna Hamilton mellé. Egy olyan versenyzőt, aki tisztában van a képességeivel, és bizonyítani szeretne. A Red Bull szerintem nagyon örül annak, hogy Perez náluk van” – idézte Priestley-t a formulapassion.it.

Marko is úgy gondolja, hogy a mexikói még nagy dolgokat hajthat végre idén. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Szerdán az Alpine tesztelhette a 18-colos Pirelliket Oconnal a volánnál (videó)
Következő cikk A Mercedes elmagyarázta, mit rontottak el Bottas kiállásánál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország