Bottas lesprintelte Verstappent az első kanyarban, Hamilton 15 helyet javítva vágott át a mezőnyön

Valtteri Bottas a remek rajtjának köszönhetően megszerezte az idei második sprintfutam győzelmét Max Verstappen és kisebb meglepetésre Carlos Sainz előtt, míg Hamilton óriási felzárkózást mutatott be.

Bottas lesprintelte Verstappent az első kanyarban, Hamilton 15 helyet javítva vágott át a mezőnyön

A sprintfutam előtt nagyot változott a tegnapi időmérőhöz képest a rajtrács: Lewis Hamiltont kizárták az időmérőről, így csak az utolsó helyről vághatott neki a futamnak, az első helyet pedig Max Verstappen örökölte meg, aki mellől Valtteri Bottas rajtolhatott – az eddigi sprintfutamok közül a legsokszínűbb gumiválasztással: Verstappen a közepes, Bottas a lágy gumikat választotta, ahogyan a 4. és 5. helyről induló Gasly és Sainz is – Hamilton az utolsó helyről a közepesek mellett tette le a voksát.

A lágy gumi pedig ki is fizetődött az élen rajtolóknak: előbb Bottas, majd a remekül startoló Carlos Sainz is megelőzte, így a 3. helyre esett vissza a holland, míg Hamilton a rajtnál azonnal 4 pozíciót javított.

A rajt legnagyobb vesztese pedig Kimi Räikkönen lett: hiába jött fel a 11. helyre 1 kör alatt, a második kör elején összeütközött csapattársával, Antonio Giovinazzival, és visszaesett az utolsó helyre.

Sainz eközben a 2. helyét csak addig tudta tartani, amíg Verstappen nem nyithatta a DRS-t: a 4. kör elején a holland. A DRS segítségével Hamilton is hamar megelőzte az őt korábban Törökországban feltartó Juki Cunodát, majd Fernando Alonsót is kikerülte a célegyenesben.

A 9. körben gyönyörű előzést mutatott be Lando Norris az 5. helyért Charles Leclerc-rel szemben, míg közvetlenül előtte Perez beszorult Sainz mögé.

Hamilton felzárkózása a 10. körben Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo mögött akadt meg, de a 13. körben gyönyörűen autózta körbe az ausztrált a Senna S-ben. Mindeközben Verstappen sem adta fel a futamgyőzelmet a közepes gumikon, és a dirty air ellenére is le tudta dolgozni 1 másodpercen belülre a 3 másodperces hátrányát.

A mezőny szétszakadása, és a lágy gumik teljesítményének visszaesése pedig szintén Hamilton malmára hajtotta a vizet: gyors egymásutánban elment Vettel, Ocon és Gasly mellett, és már a 6. helyért vette célba Charles Leclerc-t – aki mellett végül a 20. körben ment el.

Hamilton pedig még itt sem állt meg: az utolsó körben Lando Norris mellett is elment, és végül alig 1 másodperccel a Sainz mögé csúnyán beragadó Sergio Perez mögött intették le.

Verstappen pedig végül nem tudta megelőzni Bottast, a finn remekül menedzselte a lágy gumijait, míg a 3. helyen végül Carlos Sainzot intették le, aki fantasztikusan védekezett Sergio Perezzel szemben.

Hamilton így holnap az 5 rajthelyes büntetése miatt a 10. helyről fog rajtolni, Pierre Gasly is sokat veszített a rajtjánál, míg Kimi Räikkönen végül sikeresen megelőzte a két Haast a megpörgése után.

Helyezés Versenyző Autó Motor Kör Idő Hátrány Intervallum
1 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 24 -    
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 24 1.170 1.170 1.170
3 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari Ferrari 24 18.723 18.723 17.553
4 Mexico Sergio Perez Red Bull Honda 24 19.787 19.787 1.064
5 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 24 20.872 20.872 1.085
6 United Kingdom Lando Norris McLaren Mercedes 24 22.558 22.558 1.686
7 Monaco Charles Leclerc Ferrari Ferrari 24 25.056 25.056 2.498
8 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 24 34.158 34.158 9.102
9 France Esteban Ocon Alpine Renault 24 34.632 34.632 0.474
10 Germany Sebastian Vettel Aston Martin Mercedes 24 34.867 34.867 0.235

További részletek hamarosan...

megosztás
hozzászólás
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Brazil Nagydíj - Sprintkvalifikáció (LIVE)
Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Brazil Nagydíj - Sprintkvalifikáció (LIVE)

Következő cikk

Sainz: Támadó üzemmódba kapcsoltam!

Sainz: Támadó üzemmódba kapcsoltam!
Hozzászólások betöltése