Bottas kevesebb zavaró tényezőre számít a Mercedesszel való tárgyalása kapcsán

Valtteri Bottas szerint még korai a szerződéshosszabbításáról beszélni Toto Wolff-fal, ám a finn azt reméli, hogy az idei tárgyalások kevesebb figyelmet kapnak majd.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Andrew Hone / Motorsport Images

A Mercedes finn versenyzője sokat fejlődött tavaly az egy évvel korábbi önmagához képest, és az első futamok után úgy tűnt, hogy talán kihívója lehet Lewis Hamiltonnak. A brit végül simán nyerte hatodik világbajnoki címét, de tavaly már Valtteri Bottas lett mögötte a második.

A finnek ez szerződéshosszabbítást ért, a Mercedes idén is rá bízta a másik autót, és Bottas nagyon fogadkozott, higy tanult a tavalyi hibákból. A 2020-as forma-1-es idényt megelőző barcelonai teszt első három napjából a finn kettőt megnyert.

Barcelonában a finntől azt kérdezték, hogy mit tanult a tavalyi hosszabbítási folyamatból, amelyről később azt állította, hogy eléggé megzavarta a szezonját.

"Biztos, hogy sokat tanultam, és a csapat is, amely már jelezte, hogy tudja, hogyan kell majd kezelni ezt. Egy kicsit túl sok felesleges kifelé beszélés volt a csapatban, mindent csak belsőleg kellett volna tartani, azt hiszem, ez könnyítene a dolgokon" - mondta Bottas.

 

Még több F1 hír:

"És biztosan korábban kell meghozni a döntést. Ha augusztusra, szeptemberre kell húzni a döntést, akkor sok minden felhalmozódhat, ami elvonja a figyelmet. Ha hónapokkal korábban megtörténnek a dolgok, akkor minden sokkal egyszerűbb" - jelentette ki a Mercedes pilótája.

"Természetes, hogy szeretném minél előbb elkezdeni a tárgyalásokat, ugyanakkor az évnek ebben a szakaszában ez még korai. Nagyon el vagyunk foglalva a teljesítményre összpontosítva" - jelentette ki Bottas.

"De jó a kapcsolatunk Totóval, és a csapat minden tagjával, tehát, amikor eljön az ideje, nyíltan fogunk beszélni a dolgokról. Biztos vagyok benne, hogy mindkét fél megértette tavaly, hogy hogyan csináljuk, hogyan kommunikáljuk."

"És abban is biztos vagyok, hogy meg tudjuk oldani simábban, mint tavaly, kevesebb címlapsztorival, felhajtással. De mondom, még nagyon korai erről beszélni értelmetlen" - tette hozzá Bottas.


Lewis Hamilton és az első méterek a 2020-ra tervezett W11-es versenygéppel, ami a 7. világbajnoki címet jelentheti a brit rekorder és a német világbajnok csapat számára.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Haas: Nem követjük el a tavalyi hibákat
Következő cikk Ezen a napon lenne 71 éves Niki Lauda, az F1 egyik nagy legendája

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország