Bottas készen áll a szezonra, és felkészültebb, mint valaha

A Mercedes pilótája, Valtteri Bottas az Ausztrál Nagydíjat megelőző, csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt a felkészüléséről, és arról, hogyan vág neki a szezonnak. A finn pilótának idén i bizonyítania kell, hogy méltó a Mercedes ülésére, mert szerződését megint csak az év végéig hosszabbították meg.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1, arrives at the track

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Jól felkészültnek érzed magad?

„Igen, nagyon jól felkészültnek, bár rövidebb volt a tesztelés, készen állok. Nem voltak már semmilyen nagy kérdéseim a teszt alatt az én részemről” – nyilatkozta Valtteri Bottas.

„Pilótaként természetesen a legtöbbet ki akarod hozni azokból a kilométerekből, amelyek során meg kell szoknod a kocsit és a beállításokat, és azt, hogyan kell a leggyorsabban vezetni.”

„Az összes tapasztalat miatt, amit a csapat szerzett a beállítások terén, szerintem jól felkészülünk az idényre, és személyesen én is azt gondolom, hogy remek felkészülésen mentem keresztül, úgyhogy már alig várom, hogy versenyezzünk.”

Milyen leckéket tanultál tavaly?

„Az egész arról szól, hogy a saját legmagasabb szintedet hozd, és még jobban nyomni az eddig elért eredményeidet. Ehhez egy bizonyos gondolkodásmód kell, meg kell találni azt a fajta szellemet, hozzáállást, és azt a mentális szabadságot az autóban, az önbizalom mellett.”

„Ezt folyamatosan nyújtani kell, az egész szezon során, mert az kulcsfontosságú. Mindig tanulsz magadról valami újat, mi működik nálad, és hiszek benne, hogy megint sokat tanultam, és összességében jobb teljesítményre leszek képes, mint tavaly.”

Még több F1 hír:

„A szezont tavaly is nagyon jól kezdtem, úgyhogy bízom benne, hogy idén is jól tudom kezdeni az évet. Ha ez megvan, akkor meg kell tartanom azt a lendületet. Mint minden bajnokság során, most is lesznek mélypontok, mindig trükkösebbé válik a szezon.”

Változtattál valamit erre az évre?

„Természetesen, tavaly nagyon jó hozzáállással érkeztem ide, Ausztráliába, és ez működött is, nagyon jó érzés volt, és jól kezdtem az évet. Abból biztosan tanultam.”

„Az edzés szempontjából nagyon jó telem volt, kicsit más volt, mint tavaly. Nagyon, nagyon jól érzem magam fizikailag, és mentálisan is készen állok. Olyan érzés, mint ha végre minden összeállt volna, már csak az autót kell vezetnem.”


A Mercedes és Valtteri Bottas magasra tette a lécet. A finn kissé más külsővel tért vissza a téli szünetről. A németek lazára vették a figurát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas reméli, lerázták magukról az ausztrál átkot
Következő cikk Leclerc csak versenyezni akar, nem esik pánikba a koronavírus miatt a Ausztrál Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország