Bottas jövője továbbra is bizonytalan, így elhintette, hol versenyezne még szívesen
Valtteri Bottas Forma–1-es pályafutása jelenleg ugyan nincs olyan magasságokban, mint a mercedeses időkben, de a finn ettől még jövőre is a mezőnyben szeretne maradni. Ha viszont ez nem sikerül, akkor megnevezett egy sorozatot, ahol szívesen próbára tenné magát.
Valtteri Bottas, Stake F1 Team KICK Sauber, arrives at the track
Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images
A Sauber rendkívül gyenge idényt fut 2024-ben, hiszen továbbra sem sikerült még pontot szerezniük, és így fordulhat elő az a csúfság is Bottasszal, hogy a 20 pilótából álló mezőnyben ő most a 22. helyet foglalja el a pontversenyben, mivel az eddigi legjobb eredménye két 13. hely.
Mindez azonban látszólag még nem szegte kedvét a 35 éves pilótának, hiszen továbbra is élvezi az F1-es életet, a folytatás pedig abszolút prioritást élvez számára, főleg úgy, hogy néhány kollégája már a 40-hez közeledve vagy azon túl is a mezőnyben van még és erősen teljesít.
„Fernando [Alonso] jelenti szerintem a mércét, bár lehet, hogy csak egy kivételről van szó, de ha ezt nézzük, akkor még van időm. Még csak most érem el a 30-as éveim közepét, szóval az életkor nem probléma” – mondta a MotorsportWeeknek adott exkluzív interjúban Bottas.
„Ebben a sportban a tapasztalat révén mindig szert tehetsz még valamire. Én továbbra is úgy érzem, hogy sok év áll még előttem, szóval nem látom a kockás zászlót.” Kérdés persze, hogy miként gondolkodnak a csapatvezetők, különösen Mattia Binotto, aki nemrég vette át az Audi-projekt irányítását.
Bottasnak reálisan már csak a jelenlegi csapatánál van folytatási lehetősége, így ha ők nem hosszabbítanak vele, akkor ki fog kerülni az F1-es mezőnyből. Bár a lista élén állítólag ő áll, ha mégsem jön neki össze a folytatás, akkor talán Amerika és az IndyCar felé veheti az irányt.
„Szerintem minden opciót figyelnem kéne, hogy minek lenne értelme a jövő szempontjából, legyen szó rövid vagy hosszú távról. Az viszont biztos, hogy versenyeznék valahol. Ha most kéne döntenem, vélhetően az IndyCar lenne az. Egyelőre azonban még nem akarok túl sokat gondolni erre” – tette egyértelművé.
Bottasnak most hétvégén Azerbajdzsánban lesz újra lehetősége a pontszerzésre, mutatjuk a nagydíj programját.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.