Bottas jobb, mint valaha, de ő is tudja, ez csak egy győzelem volt

A Mercedes finn versenyzője boldog, hogy ilyen erősen nyitotta a szezont, amire nem sokan fogadtak volna Lewis Hamilton miatt. A hétvégén ismételhet, de Valtteri Bottas semmit sem vesz biztosra.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Valtteri Bottas megnyerte az időmérőt, majd a futamot is, amivel 25 pontot szerzett. Az extra pont Lando Norris neve mellé került, aki Lewis Hamilton időbüntetésével harmadik lett. Ezzel Bottas rögtön előnybe került a Mercedesnél, és a hétvégén ismét a Red Bull Ringen fognak versenyezni.

Még több F1 hír:

„Természetesen örülök annak, hogy ilyen módon vette kezdetét a szezon, mert számomra ez a legjobb módja annak, hogy belevágjak egy új idénybe. Megnyertem a versenyt, ami 25 pontot jelent. Természetesen az extra pont hiányzik, de ennyi, ez még így is egy nagyon jó hétvége volt.”

„Ugyanakkor fontos egyértelművé tenni, hogy ez még mindig csak egy verseny volt, de biztosan sok önbizalmat ad, hogy a következő hétvégén is itt leszek, és nagyon jól érzem magam a csapatnál. Minden adott, és csak el kell végeznem a munkámat. Szóval eddig mindez egy álom.”

„Versenyről versenyre kell dolgoznom, nem tekintek előrébb. A maximumot akarom kihozni magamból, és most sikerült. Ez ilyen egyszerű. Szeretném élvezni ezt az eredményt, de mindig lesz egy extra verseny, és újra rajthoz kell állnunk, ami azt jelenti, hogy fel kell készülnünk.”

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance, leads Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance, leads Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Mivel ez egy új szezon, azt jelenti, hogy mindig a nulláról indulunk. Mindig vannak lehetőségek, főleg, ha a Mercedes autójában ülsz. Ez tény! Ebben a sportban is lehetnek akadályok, vagy olyan dolgok, amiket ezelőtt nem tapasztaltam meg.”

„Mint mondtam, természetesen ez egy jó kezdés volt, nagy lendületet ad, mert kevesebb futam lesz idén, mint egy szokásos naptárban. Pozitívan kezdtem a szezont, és totálisan megértem, hogy ez egy nagyszerű lehetőség számomra, de mint azt korábban is mondtam, ez egy teljesen új hétvége lesz, mindent újra kell kezdeni.”

„Minden szezon különbözik egy versenyző szemszögéből. Vannak bizonyos zavaró tényezők, és a legfontosabb az, hogy ne veszítsd el a célt. Képesnek kell lenned koncentráltnak lenned, és jól érezni magad. Nem próbálom minimalizálni az összes zavaró tényezőt, mert sok lehet belőle az F1-ben, akár a szerződésedről van szó, akár a magánéletedről.”

„Sokat tanultam ezekről a dolgokról, így képes vagyok kezelni a helyzetet. Voltak olyan versenyek, ahol nem volt meg a tempóm, és tanultam belőlük, hogy hogyan is csinálhatnám azt jobban. Nyilván még csak a szezon első versenyén vagyunk túl, és majd látni fogjuk, hogy hogyan mennek a dolgok, de ez most egy jó alapot jelent.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Videón a McLaren hatalmas öröme a garázsból, miközben Norris megcsinálja: hangerőt fel!
Következő cikk Grosjean: Nem fékekkel van a legnagyobb bajunk…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország