Bottas: Jó ideje volt már, amikor legutóbb győztem, nem lesz könnyű a holnapi nap

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas futott be az első helyen Monzában a sprintkvalifikáción, és bár ennek ellenére is a mezőny végéről fog rajtolni, pozitívan nyilatkozott a 32 éves pilóta.

Valtteri Bottas, Mercedes

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Valtteri Bottas az élről indult és végig meg is tudta tartani a vezetést a Forma-1-es Olasz Nagydíj sprintkvalifikációján, így övé lett a sprint győzelméért járó 3 pont. A finn viszont a motor és egyéb komponensek kicserélése miatt csak a mezőny végéről rajtolhat holnap.

A Mercedes idei és az Alfa Romeo 2022-es versenyzője láthatóan boldog volt a sprint megnyerése után, és így nyilatkozott:

Még több hír:

„Úgy érzem, jó ideje volt már, amikor legutóbb az első helyen végeztem egy versenyen. Bár holnap az utolsó helyről fogok indulni, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy minél előrébb végezzek.”

„Nem lesz könnyű a holnapi nap, főleg ha lesz egy nagy DRS-vonat, viszont legalább szabadon választhatunk gumikat magunknak. Azt megígérem, hogy mindent bele fogok adni vasárnap is” – jelentette ki a finn.

Albon williamses szerződése egy későbbi partnerséget készíthet elő a két csapat között?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas nyerte a sprintet, Verstappen örülhet, Hamilton nem
Következő cikk Verstappen a sprintet ugyan nem nyerte meg, de holnap remek helyzetből kezdhet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország