Bottas: hiányzott a tempónk a jobb eredményhez

Valtteri Bottas csak a bokszutcából vághatott neki a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjnak motorcserés büntetések, illetve a parc fermé szabályok megsértése miatt, de még így is majdnem pontszerző lett, az utolsó körben viszont Fernando Alonso elcsente azt tőle.

Valtteri Bottas, Alfa Romeo C42

Fotót készítette: Alessio Morgese

Az Alfa Romeo összességében egy újabb nehéz hétvégén van túl, hiszen ismét több technikai hiba hátráltatta őket, így végül üres kézzel kellett távozniuk a Red Bull Ringről. Bottas szerint talán kicsivel jobb eredményt is elérhettek volna, de ehhez most nem volt meg az autó sebessége.

A finn a 64. körben ugyan a tizedik pozícióban haladt már, de az egyre inkább elkopó kemény abroncsain képtelen volt feltartóztatni a nagy elánnal közeledő Alonsót, aki így a legutolsó körben vette el tőle az utolsó pontszerző helyet.

„Pontokban reménykedtem ma, ez volt a célunk, ezért egy kissé csalódást keltő, hogy lemaradtunk róla egy hajszállal. Az utolsó körben Fernando nagyon gyorsan közeledett az új gumikon, és végül nem tudtam mit tenni.”

Még több F1 hír:

„Ettől függetlenül jó verseny volt ez taktikai szempontból is, és mindent megtettünk, figyelembe véve a kezdő pozíciónkat. A tempó viszont egy kicsit hiányzott, főleg a kanyarokban” – festett képet futamáról Bottas.

A rutinos versenyző azonban úgy véli, talán csak pályaspecifikus volt ez a probléma, és a soron következő Francia Nagydíjon már ismét erősebbek lehetnek. „Nyilván abban reménykedtem, hogy ennél többet érünk majd el, de két hét múlva újra próbálkozunk.”

„Muszáj nekünk is fejlődnünk, hiszen a többi csapat is ezt teszi. Úgy gondolom, Franciaország jobb lehet számunkra, de muszáj lenne jobb helyekre kvalifikálni magunkat, hogy maximalizálni tudjuk az esélyeinket vasárnapra.”


Az Alpine és a Toyota a győzelemért harcoltak, de ütközés lett a vége

Vettel szerint eltiltást érdemelnek a problémát okozó szurkolók

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egyre komolyabb esély van arra, hogy Piastri a McLaren pilótája legyen? – sajtóhír
Következő cikk Itt a vége: Masi elhagyja az FIA-t!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország