Bottas: Ha öt vagy hat évig topcsapatnál vagy, elvárják tőled a bajnoki címet

Az elmúlt évek során Valtteri Bottas mindig azt a célt tűzte ki maga elé, hogy harcba szálljon a bajnoki címért, azonban ezek a törekvések rendre elbuktak már a szezon közepén. A finn most elmondta, tisztában van vele, hogy van még hova javulnia.

Bottas: Ha öt vagy hat évig topcsapatnál vagy, elvárják tőled a bajnoki címet

Valtteri Bottas a tavalyi szezon első négy futamán erős kihívást jelentett Lewis Hamilton számára, akivel fej-fej mellett haladtak a pontokat tekintve. Sokan akkor úgy gondolták, hogy egy 2.0-ás Bottast láthatunk, azonban később a finn egyre nagyobb hátrányba került.

„Fontos, hogy többet koncentráljak magamra, illetve a legnagyobb célra az életemben, a világbajnoki címre, továbbá kevesebbet másokra” – jelentette ki Bottas a GP Racing magazin kérdésére.

„Nem változtathatod meg magadat, de ha a karrierem teljes képét nézzük, semmi sem tart örökké. Ha öt vagy hat évig egy topcsapatnál szerepelsz, akkor elvárják tőled, hogy legalább egy bajnoki címet szerezz.”

Még több F1 hír:

„Így működik az F1, és ezt teljes mértékig megértettem. Határozottan kihívás elé kell állítanom a csapatot, amikor csak tehetem, mármint jó értelemben. Biztosra akarok menni, hogy az összes tojás a tálamban van, tehát hogy én kapom a jobb stratégiát.”

Valtteri Bottas legutóbb a Spanyol Nagydíjon kérte arra a csapatát, hogy adjanak neki egy alternatív stratégiát, mint az előtte haladóknak, mivel úgy érezte, hogy Leclerc mögé beszorulva elszálltak az esélyei.

A finn már most nagy lemaradásban van az élen álló kettőshöz képest, továbbá még nem szerzett futamgyőzelmet idén. A kérdés persze továbbra is adott: képes lehet-e Bottas növelni a tempót, vagy továbbra is a csapat második számú pilótájaként fogja segíteni Hamiltont a győzelmekhez.”

Brundle Perez összeomlásától tart…

megosztás
hozzászólás
Hamilton „nem harapott rá” a Ricciardo elleni bokszmeccs lehetőségére
Előző cikk

Hamilton „nem harapott rá” a Ricciardo elleni bokszmeccs lehetőségére

Következő cikk

Liberty: így harcolták ki a „buta amerikaiak” az F1-es költségsapka bevezetését

Liberty: így harcolták ki a „buta amerikaiak” az F1-es költségsapka bevezetését
Hozzászólások betöltése