Bottas: Ez a Williams jobb, mint azt vártuk

Bottas: Ez a Williams jobb, mint azt vártuk

Valtteri Bottas is pozitívan nyilatkozott az utolsó tesztnapját követően, és úgy tűnik, az FW36-nak lehet keresnivalója a mezőnyben.

A téli statisztikák szerint a Williams egy remek téli időszakot zárt, valamint már a Ferrari is fél szemmel a britekre figyel, akik rengeteget fejlődtek a tavalyi év esztendő óta: új támogatók, új szakemberek, teljesen új struktúra, stb.

„Örülök és elégedett vagyok a téli teszt miatt, mivel a csapat remek munkát végzett és úgy érzem, hogy többé-kevésbé készen állunk az Ausztrál Nagydíjra, de a kilométerekből soha nem elég. De összességében elégedettek lehetünk.” – mondta Bottas.

„A csapatnál mindenki valami hasonlóban bízott, de azt hiszem, hogy az autó és a csomag jobb, mint azt vártuk. A Mercedes remek munkát végzett, és ez a csomag nagyon illeszkedik az autónkhoz, ami kulcsfontosságú, de ez mit sem érne, ha az FW36 nem lenne egy szuper-modern autó” .

„A munka azonban ezzel nem ért véget, és a következő hétben még keményebben fogunk dolgozni, mivel nem tesztelhetünk, de a gyárban sok adatot kell kielemeznünk. Alig várom már, hogy ott legyünk Melbourne-ben, de most az a legfontosabb, hogy készen álljunk a versenyre, és az autónk megbízható, valamint gyors legyen.”

„Sokat kell még tanulnunk az új csomagról, de azt hiszem, az alapunk jó, ami bizakodásra adhat okot. Tudjuk, hogy hol akarunk lenni, de még nem tartunk ott. Ezzel együtt bízom a meglepetésben és egy erős kezdésben.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Valtteri Bottas
Cikk típusa BRÉKING