Bottas „érezte, hogy valami történni fog”

Valtteri Bottas is azon pilóták közé tartozott, akik egészen jól láthatták, hogyan történt Lewis Hamilton és Max Verstappen első körös balesete a Brit Nagydíjon. A finn elmondta, érezte, hogy „valami” előbb-utóbb be fog következni a két bajnoki rivális között.

Valtteri Bottas, Mercedes, 3rd position, congratulates Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, in Parc Ferme

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Bottas a negyedik helyen haladt, és éppen próbálta visszavenni a harmadik pozíciót Charles Leclerc-től, aki a rajtnál megelőzte őt. Miközben azon gondolkozott, hogyan előzze meg a ferrarist, fél szemmel az élen zajló csatát is figyelte.

Hamilton egy kicsivel jobb rajtot vett, ez pedig elég volt ahhoz, hogy sokáig ne dőljön el, kié lesz az első hely. A Red Bull és a Mercedes versenyzője hosszú kanyarokon át keményen küzdött, mígnem elértek a Copse-hoz, ahol a döntő összeérésük történt.

„Láttam, ahogyan harcolnak egymással. Kicsit arra hasonlított, ami a sprintfutamon történt. Volt egy olyan érzésem, hogy valami történni fog, mert láthatóan nem akarták hagyni, hogy a másik elmenjen.”

Még több F1 hír:

„Az ilyesmi pedig előfordul, mert ilyen a versenyzés. Ha egyik fél sem akar engedni, és nem akarja feladni a pozícióját, akkor bekövetkezhet egy baleset. Én csak annak örülök, hogy Max jól van, mert komoly volt a becsapódás. Lewis ettől függetlenül viszont teljesen megérdemelte a győzelmet” – vélekedett Bottas az esetről.

A Mercedes másik pilótája tehát nem akart senkit hibásnak megnevezni, ami érthető is, mert nyilván nem szerette volna azt mondani, hogy Hamilton volt a hunyó, még ha esetleg úgy is látja valójában.

Bottas egyébként ismét a jó csapatjátékos szerepét játszotta, hiszen miután a brit teljesítette az ütközés okozásáért kapott időbüntetéssel egybekötött kerékcseréjét, visszaesett márkatársa mögé, aki viszont nem tudta támadni az élen álló Leclerc-t.

Bottast ezért arra kérte az istálló, hogy ne harcoljon a későbbi futamgyőztessel, ő pedig ennek eleget téve elengedte Hamiltont, aki így hamarabb a Ferrari után eredhetett, majd pedig három körrel a vége előtt meg is előzte őt, pont ott, ahol az első körben nekiment Verstappennek.

Jos Verstappen szerint kizárás járt volna Hamiltonnak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: Hülkenberg is a listánkon van, de meglehetősen hosszú a lista…
Következő cikk Ezek a fejlesztések segítették győzelemhez Hamiltont a Brit Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország