Bottas: Én nem Nico vagyok, hanem Valtteri!

A Mercedes-pilóta Valtteri Bottas a Sky riporterének, Ted Kravitznek beszélt arról, hogy az F1-ben önzőnek kell lenni a sikerességhez, és azt is hozzátette, hogy ő nem Nico, hanem Valtteri, vagyis nem fogja „lemásolni” a német módszereit.

Valtteri Bottas, Mercedes in the garage

Valtteri Bottas, Mercedes in the garage

Steve Etherington / Motorsport Images

Valtteri Bottas 2017-ben érkezett meg a Mercedeshez Lewis Hamilton mellé, mivel Nico Rosberg a világbajnoki cím megszerzését követően bejelentette a visszavonulását. A finn pilóta tehát eddig 4 teljes szezont töltött a német istállónál.

Ezen időszak alatt 9 futamgyőzelmet és 16 pole-pozíciót gyűjtött, az utóbbi két évben pedig az egyéni pontverseny 2. helyén végzett, a világbajnoki címet azonban egyelőre nem tudta megszerezni. A 31 éves versenyző a Sky Sports riporterének, Ted Kravitznek adott interjút, amelyben azt is megkérdezte a finntől, hogy tervez-e „rosbergezni”.

Ahogy te is mondtad, önzőnek lenni nem túl jó személyiségjegy, de talán annak kell lenned ahhoz, hogy folyamatosan versenyeket nyerj, és hogy olyan pozícióba kerülj, amelyben harcban lehetsz a világbajnoki címért…

Még több F1 hír:

„Igen, ebben a sportban ez így van: ha nyerni akarsz, önzőnek kell lenned. Ezt én is megtanultam az évek folyamán. Magamra kell gondolnom, észben kell tartanom ezt a hozzáállást, hiszen senkinek nem tart örökké a Forma-1-es pályafutása.”

„Csak bizonyos mennyiségű időt lehetek itt, és semmit nem akarok megbánni, amikor egy nap majd visszavonulok. Nem tudom, hogy erre mikor kerül majd sor, de tudni akarom, hogy mit tettem magamért, és mit tettem mindenki másért.”

Nico Rosberg hasonló dolgot vitt véghez 2016-ban, sőt extrém dolgokat is hozzátett: más szobában aludt, mint a felesége…

„Ez elég extrém, szerintem meglehetősen önző dolog” – mondta nevetve Bottas.

 

Helytelen dolog lenni azt mondani, hogy megpróbálsz „rosbergezni” idén?

„Hogy külön szobában alszom-e?”

Nos, nem éppen erre gondoltam…

„Igen, nyilvánvalóan vannak bizonyos dolgok, amiket nem fogom megtenni, míg másokat igen. Ahogy már számtalanszor elmondtam, én nem Nico vagyok, hanem Valtteri. Nekem olyan dolgokkal kell próbálkoznom, amelyek segítségével többet hozhatok ki magamból.”

„Ahogy mindig, úgy elsősorban most is magamra és a teljesítményemre fókuszálok, és arra, hogyan hozhatom folyamatosan a csúcsformámat és hogyan használhatok ki minden kínálkozó lehetőséget –ennyi az egész” – magyarázta a finn.

Marko: Az idei Mercedes idegesebbnek tűnik…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Perez: Van még mit tanulnom az autóról...
Következő cikk Latifi: Csak bizonyos feltételekkel írnám alá, hogy 5 pontot szerzek idén…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország