Bottas elsősorban Hamiltont akarja legyőzni, de nagyon élvezi a Verstappen elleni csatákat

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nagyon élvezi azokat a helyzeteket, amikor Max Verstappen ellen küzdhet. Így volt ez a Stájer Nagydíjon is. A második hely volt a tét a Red Bull Ringen.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Tudtuk, hogy a 2020-es F1-es bajnokság más lesz, és nemcsak a koronavírus okozta helyzetnek köszönhetően a sok csúszással és az eltérő naptárral. Arra lehetett számítani, hogy a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari közelebb lesznek egymáshoz, de úgy tűnik, hogy az olaszok már télen kiszálltak a játékból.

Még több F1 hír:

A Mercedes előnye érezhetően nagy, és a Red Bullnak is vért kell izzadnia azért, hogy tartani tudja a tempót. Ez egyelőre nem sikerül, és az időmérőn óriási volt a hátrányuk, mindkét alkalommal, száraz, valamint esős feltételek mellett is.

Ez pedig azt vetítheti előre, hogy a Mercedes egyedül küzdhet meg a címért, vagyis Lewis Hamilton és Valtteri Bottas egymás között döntheti el a kérdést. A finn számára Hamilton lehet a fő rivális, plusz ott van a Red Bull nehezítésnek.

„Most azt hiszem, ez így néz ki. Nyilvánvalóan rengeteg versenyünk van még hátra, és ez az F1, így soha nem tudhatjuk, hogy mi történik, de igen, a Red Bull tűnik a legközelebbi csapatnak.” - mondta Bottas a Stájer Nagydíj után, amit a második helyen zárt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, leads Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16, leads Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 EQ Performance

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Legalábbis ezen a pályán mindig így volt, de Magyarországon egy másfajta pálya vár ránk, majd jön Silverstone, szóval nem tudom, talán kevesebben fognak részt venni ebben a csatában. Ugyanakkor mint azt láttuk is az elmúlt héten, és most is, megtörténhetnek bizonyos dolgok.”

„Minden eseményen maximalizálnod kell a helyzetet, különösen vasárnap, és ott is leszek, de számomra az a legfontosabb, hogy legyőzzem Lewist. Ez lesz a legfontosabb.” - mondta Bottas, aki a Max Verstappen elleni csatájáról is mondott néhány szót.

„Ő mindig meg fogja nehezíteni a dolgodat, erről semmi kétség! Már az első alkalomtól kezdődően élvezem ezt. Határozottan mindent megpróbált megtenni annak érdekében, hogy megtartsa a helyét. Be is csúszott a 3-as kanyarban a külső íven, amire nem számítottam.”

„Másodszor pedig csak megpróbáltam megbizonyosodni arról, hogy ez nem ismétlődik meg. Jó volt. Az 5-ös és a 6-os kanyarban haladunk, majd a 6-osban látszott, hogy nem lesz hely két autó számára. Ekkor úgy döntöttem, hogy visszaveszek, és újra megpróbálom.”

„A lendületem megvolt, és végül könnyebb volt, mint gondoltam 10-15 körrel korábban gondoltam. Azt hittem, közel lesz és trükkös is, de végül szerintem az abroncsai elkoptak.”

Hamilton tagadja, hogy könnyű dolga lenne

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Racing Point szerint a Renault óvása félrevezető és alultájékozott
Következő cikk Alesi: Nem Leclerc hibája elfogadhatatlan, hanem…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország