Bottas elmondta, miért sikerült félre a rajtja

Valtteri Bottas, a Mercedes pilótája elismerte, hogy az Olasz Nagydíjon a rajtprocedúránál „némi zavarral küzdött”, ami hozzájárult a gyenge elrugaszkodásaihoz.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35 Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11 and Lando Norris, McLaren MCL35

Andy Hone / Motorsport Images

A Mercedes pilótájának újabb gyenge rajtja volt a vasárnapi Olasz Nagydíjon, mivel azelőtt indult meg, hogy a piros lámpák kialudtak volna, így be kellett fékeznie. Nem ez az első alkalom, hogy ez történik vele, a Magyar Nagydíjon is beindította a lefulladásgátló rendszert egy bemozdulásnál.

Valtteri Bottas elmondta, a lámpák kialvása előtti procedúrában történt változásokhoz nem sikerült olyan simán hozzászoknia, ahogy szeretné, és egyértelműen fejlődnie kell ebben. A monzai futam után, ahol rossz rajtja a mezőny közepébe száműzte elmondta:

„Volt egy kis gondom a lámpákra való reakcióval. Alakítgattunk azon, ahogy a rajtgyakorlatokat és annak a folyamatát csináljuk. Azon kicsit változtattunk és szerintem emiatt némi zavar van az éles startoknál. A rajtgyakorlatok nem teljesen hasonlítanak az élesekre, de ennél többet nem mondhatok el.”

Még több F1 hír:

Bottas hozzátette, hogy a tegnapi korai reakciója a piros lámpákra hasonló volt ahhoz, ami a Hungaroringen történt, de nem szúrta el a mostani rajtot annyira: „Megint majdnem kiugrottam, szerencsére nem volt annyira necces, mint az előző alkalommal, úgyhogy amikor valóban elrajtoltunk, kicsit elkéstem.”

„Ezen még kell dolgoznunk. A reakció maga, amikor a kuplungot elengeded, az rendben van, abban fejlődtünk, de hogy ezt az egyenletességet hozzam a lámpákra való reakcióidőben is, ezen még kell csiszolni.”

A gyenge rajt gyakorlatilag tönkretette a finn délutánját, mivel az első körben jelentősen visszaesett és sebezhető volt a hátulról érkezők számára. Az sem segített a dolgokon, hogy egy rejtélyes probléma miatt úgy érezte, mintha defektet kapott volna a rajt után.

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11, Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„A hatos kanyarban kívül voltam és kicsit alulkormányzott volt a kocsi, aztán a hetesben már nagyon alulkormányzott volt, mint egy defektnél. A kigyorsításnál olyan volt, mintha elkezdett volna előbb jobbra, majd balra húzni a kocsi, meg voltam győződve, hogy defekt volt.”

„Meg akartam győződni róla, hogy egyenesen megyek-e, úgyhogy a nyolcas után korábban vettem el a gázt, de akkor már valahogy minden rendben volt. Nem tudom, hogy a gumi szedett-e fel valamit, vagy a kocsi sérült meg valamelyik összeérésnél. Nem hallottam még semmit erről a csapattól, de nagyon furcsa volt, nagyon csúnya első kör.”

Hamilton: Gasly győzelme kellemetlen a Red Bullnak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Norris bosszús az „idióta” szabály miatt
Következő cikk Ricciardót is meglepte Bottas tempója Monzában - vagyis inkább annak hiánya

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország