Bottas elmondta a véleményét Russell teljesítményéről

Az Alfa Romeóhoz távozó Valtteri Bottas elmondta a véleményét az utódjának, George Russellnek a teljesítményén, majd a fiatal brit is értékelte saját magát.

George Russell, Mercedes W13, Esteban Ocon, Alpine A522

5 Mercedesnél töltött szezon után az Alfa Romeóhoz igazolt Valtteri Bottas, Lewis Hamilton pedig George Russellt kapta meg csapattársnak. A szezon feléhez érve Russell 128, Hamilton pedig 109 ponttal áll, tehát jól kezdett új csapatánál a fiatal brit.

Az újságírók kérdésére Bottas elmondta a véleményét Russell teljesítményétől, a finn pedig elismerően nyilatkozott a 63-as rajtszámú pilótáról, kiemelve, ő tudja, milyen nehéz megverni Hamiltont:

„Szerintem George – ahogy arra számítani is lehetett – remek munkát végez. Tényleg jól teljesít, főleg mivel tudom, hogy mennyire nehéz volt megvernem Lewist” – fogalmazott az Alfa Romeo pilótája.

Még több F1 hír:

Russell ennek kapcsán elmondta, szeretné megverni Hamiltont, ahogy a rajtrács összes többi versenyzőjét is, és hozzátette, hogy az utóbbi két versenye nem alakult ideálisan:

„Versenyzőként természetesen mindenki más előtt akarsz végezni, és ide tartozik a csapattársad is. Már a szezonkezdet előtt is a saját szememmel láttam, mennyire jó versenyző Lewis.”

„Őszintén szólva úgy érzem, hogy nagyon jó munkát végzek. Azt mondanám, hogy az első nyolc-kilenc versenyen elég jók voltunk, az utóbbi két futam viszont kicsit nehezebben alakult számomra” – mondta Russell az osztrák nagydíjhétvégén.

„Leclerc-nek el kellett volna titkolnia ezt az információt a Red Bull elől!”


Videón Henrique Chaves óriási balesete a monzai 6 órás futamon!

megosztás
hozzászólás

Videón az IndyCar-sztár Forma-1-es tesztje a McLarennel

Horner: ha azt hitték, Ausztriában gond volt a pályahatárokkal, várják meg Paul Ricard-t

Feliratkozás