Bottas elgondolkozott a visszavonuláson 2018-ban

A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas elismerte, hogy 2018-ban felmerült benne, hogy elhagyja a Forma-1-et. Ez volt az a szezon, amikor a finn egy győzelmet sem szerzett, miközben Hamilton világbajnok lett.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Valtteri Bottas a 2017-es szezon óta erősíti a Mercedes csapatát, akiknek Nico Rosberg váratlan visszavonulása után új versenyzőre volt szükségük. A finn az első mercedeses szezonjában 3 győzelmet és 13 dobogót szerzett, a bajnokságban pedig a harmadik helyen végzett.

Ugyanakkor 2018-ban nem tudta megismételni a 2017-es számait, és győzelem nélkül 5. lett összetettben, miközben Lewis Hamilton az ötödik VB-címét szerezte meg. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Azerbajdzsánban minden bizonnyal nyert volna, ha nem kap defektet, Oroszországban pedig a csapatutasítás fosztotta meg a győzelemtől.

„2018 egy nehéz év volt. Versenyzőként nehéz elviselni, hogy egy szezon ennyire rosszul, ennyire a várakozásokon alul sikerül. Mindig magas elvárásaim vannak magammal szemben, és mindig kritikus voltam magammal.” – mesélte Bottas a Beyond the Grid podcastben.

További híreink:

„Elég mérges voltam magamra. Az év végére olyan szituációba kerültem, hogy nem volt esélyem a bajnoki cím megnyerésére, így Lewist kellett támogatnom. Nagyon mérges voltam, amiért ilyen helyzetbe kerültem.”

„A szezon vége is rossz volt, néha peches is voltam, és talán elvesztettem a versenyzés és a versengés örömét. Ezért újra kellett indítanom magam a tél folyamán. A téli szünet alatt sok olyan hét volt, amikor teljesen más dolgokat csináltam és teljesen más dolgokról gondolkodtam, nem igazán gondoltam ekkor a Forma-1-re.”

Ezután Bottast megkérdezték, hogy megkérdőjelezte-e a saját jövőjét a sportban, amire válaszul a finn elismerte, gondolt arra, hogy feladja az F1-et.

Még több hír:

„Amikor mélyponton vagy, mindig egy csomó mindenen gondolkozol, és egyértelműen eszembe jutott, hogy mi értelme ezt csinálni, ha nem élvezem. De azt is tudtam, hogy mentálisan fáradt vagyok a szezon miatt, és csalódott amiatt, hogy nem ment jól a versenyzés.”

„De tudtam, hogy idővel ez változhat, és január elején úgy éreztem, megtörténik a változás. Megtaláltam a belső erőmet, és úgy döntöttem, hogy most vagy soha. Tudtam, hogy van még időm, és nem fogom feladni a gyerekkori álmomat. Ezért újra megpróbáltam, még keményebben.” – magyarázta Bottas.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williamsnek a lengyel rajongók is hiányozni fognak Kubica távozása után
Következő cikk Hoppá: Hamilton a Ferrarijával pózolt Amerikában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország